Szeptember - 2017
H K S C P S V
  01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
11 12 13 14 15 16 17
18 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30  
A tökéletesebb egyetem felé| 2016.06.21.

Második alkalommal tartotta meg a Central European Higher Education Cooperation (CEHEC) című konferenciáját a Nemzetközi Felsőoktatási Kutatások Központja (BCE) és a Yehuda Elkana Center for Higher Education (CEU).

Az első nap a Budapesti Corvinus Egyetemen zajlott, míg a második napon a vendéglátó CEU volt az előadások helyszíne. Az utóbbi időszakban az egyetemek mind nemzeti, mind európai szinten elvesztették egykori kiváltságos helyzetüket. Megszűnt az előző időszakra jellemző konszenzus a politika, az egyetemek és a társadalom között az egyetemek társadalomban betöltött szerepéről, az egyetemek egyre kevésbé képesek meghatározni saját programjaikat és így az állami vagy kormányzati politika kivitelezőivé degradálódnak. Bár a konferencia fő fókuszát alapvetően a közép-európai régiót megkülönböztető sajátosságok, jellemzők jelentették, a résztvevők arra kerestek  választ, hogy  miként lehetne visszaállítani az egyetemek önállóságát és rangját.

 

Jonathan Cole a Columbia Egyetemről nyitóelőadásában arra kereste a választ, hogy mi teheti az amerikai kutatóegyetemeket a XXI. században is sikeressé. Hagyományosan két alapérték jellemezte az USA egyetemeit, egyfelől a tudományos élet és a kutatás szabadsága, másfelől pedig a bizalom a kormány, az emberek és az egyetemek között. Utóbbi kezd megtörni az Egyesült Államokban is, hiszen az állam(ok) egyre kevésbé járulnak) hozzá az egyetemek finanszírozásához, a társadalom pedig nincs tisztában az egyetemeken folyó kutatások jelentőségével, az egyetemek, mint innovációs motorok szerepével.

A bizalom csökkenése azzal járhat, hogy a kormányok egyre erőteljesebben igyekeznek befolyásolni (közvetlen és közvetett eszközökkel) az intézmények működését . Rendeleteket hoznak, amelyek által nőnek az egyetemek adminisztratív terhei, és amennyiben nem igazodnak a kormányzati politikához, a kormány a finanszírozás megvonásával fenyegethet.

Ugyanakkor az a tény, hogy a tudományos élet és a kutatás szabadsága összességében továbbra is fennáll, produktívvá teszi az amerikai egyetemi rendszert. Az egyetemek kritizálhatják a kormányokat egészen addig, amíg a tőlük elvárt teljesítményt képesek nyújtani.

Cole előadásában arra kereste a választ, hogy az egyetemek saját hatáskörükben hogyan javíthatnának néhány általa kérdésesnek vélt jellemzőn. Az egyik ilyen a diákok kiválasztási eljárása az egyetemi felvételin. Az eljárás jelenleg túlságosan uniformizált, így nem biztos, hogy a legtehetségesebbek kerülnek be az egyetemekre.

Jonathan R .Cole az előadásában arról beszélt, hogy Európában, szemben az USA-val- az egyetemi szektornak versenyt jelentenek  a kutatóhálózatok, akadémiák, és ez a nagy verseny elgondolkoztató tényező. Egyrészt a verseny önmagában egészséges és támogatható, mert új kutatási területek műveléséhez vezet. Az egyéni kutató, mint árucikk jelenik meg, amelyért több intézmény verseng. A kutató önértékelése ettől nőhet, de az eredmények maximalizálása érdekében növelni kellene a legjobbak közötti együttműködést, nemzetközi kutatási programok keretében is.

Cole új könyvének, amely a „Tökéletesebb egyetem felé” (Toward a More Perfect University) címet viseli, célja a szerző szavai szerint nem a prognosztizálás, hanem az eredeti vita újjáélesztése arról, hogy milyen legyen az egyetem, mintha csak most létesülne. Az egyes fejezetek a felvételi kritériumok átgondolása és a tudósok közötti kooperáció mellett további fontos ügyekkel foglalkoznak. Cole felveti annak kérdését, hogy az alapképzésben részt vevő diákok vajon kapnak-e hozzáadott értéket az egyetemtől, vagy már előzőleg is birtokában voltak a tanított ismereteknek. Megerősíti, hogy a politika ellentétes törekvései ellenére igenis fontos szerepük van a humán tudományágaknak az egyetemeken.  Ír az egyetemi campus újratervezésének szükségességéről, elsősorban városi körülmények között, valamint az állam és az egyetem viszonyáról.

A szerző arra a kérdésre válaszolva, hogy a diákok mennyire vegyenek részt az egyetem irányításában, egyértelmű választ adott.  Bár az egyetemeken és a laboratóriumokban demokrácia érvényesül, a diákok feltehetik tudományos kérdéseiket, sőt ellenvetést is megfogalmazhatnak, a tanterv elkészítése továbbra is az oktatók feladata, hisz ők rendelkeznek csak a megfelelő tapasztalattal és rálátással. Ami pedig az egyetemek kormányzását illeti, a diákok bevonása néhány helyen az USA-ban meglehetősen konzervatív fordulatot eredményezett.

A kétnapos konferencia előadói közül kiemelkedő volt még a Poznani Egyetemről érkező Marek Kwiek előadása, melyben az egyetemi kutatók teljesítményére vonatkozó vizsgálódás eredményeit ismertette. A tanulmány a nyugat-európai és lengyel egyetemekre terjedt ki  és minden országban kimutatható volt a kutatók közötti egyre nagyobb differenciálódás . A produktivitást a publikált cikkek számával mérték és megállapították, hogy az egyetemi kutatók 5%-a adja a publikációk egyharmadát, 10%-a pedig a felét. A vizsgált személyek háttere hasonló volt, mind teljes állású egyetemi kutatók, akiket öt dimenzió (oktatás, kutatás, szolgáltatás, adminisztráció, egyéb) és négy szerep (oktatás, kutatás, inkább oktatás, inkább kutatás) alapján vizsgáltak. Kimutatták, hogy akik a kutatásban kiemelkedő eredményeket értek el, azok többi dimenzióban is jobban teljesítettek.  Társaiknál 60-65 munkanapnak megfelelő munkaórával többet dolgoztak évente, inkább kutatási orientáltságúak, valamint kozmopolitábbak.

A kutatás azt a dilemmát veti fel, hogy kiemelten támogassuk-e ezeket az egyéneket és az őket foglalkoztató intézményeket. Kwiek a maga részéről azt a következtetést vonta le, hogy a jövőbeli reformok nem sérthetik e kutatói réteget. 

A résztvevők egyetértettek abban, hogy jövőre egy harmadik találkozó alkalmával érdemes lenne folytatni a tapasztalat és eszmecseré.

Sipos Júlia

 

További információ: http://nfkk.uni-corvinus.hu/index.php?id=58659&L=0

 

 

 

 

 

 

 

 

Utolsó frissítés: 2016.10.20.