December - 2017
H K S C P S V
  01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
11 12 13 14 15 16
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Hallgatói beszámoló - 2008/09

FACULTÉS UNIVERSITAIRES SAINT-LOUIS BRUXELLES

A Brüsszelben töltött félév életem egyik legemlékezetesebb időszaka volt. Nem csak azért, mert ezzel egy régi álmom vált valóra, hanem mert szinte leírhatatlan, mennyi új élménnyel, tapasztalattal, tanulsággal és barátsággal gazdagodtam. Biztos vagyok benne, hogy majd az unokáimnak is ugyan ilyen lelkesen fogom mesélni: „Annak idején, amikor Erasmusos voltam...”.
Attól a perctől kezdve, hogy megtudtam, enyém az egyik brüsszeli hely, nem volt nap, hogy ne gondoltam volna a szeptemberben esedékes nagy utazásra. Hirtelen mintha kitágult volna a világ és egyetlen végcélja lett az életemnek: az Erasmus. Sokat segített, hogy rajtam kívül még négy másik közeli barátom is ugyan ekkor, ugyanúgy ment külföldre (igaz, ők párban), így az előkészületek során rengeteget egyeztettünk. Valamint a kinti „marraine-em” (keresztanyám) is már nyár elején felvette velem a kapcsolatot, és készségesen válaszolt minden kérdésemre. Abban is szerencsém volt, hogy a FUSL, sok másik intézménytől eltérően, fenntart korlátozott számú szobát a külföldi hallgatóknak, így bár magyar fejjel meglehetősen borsos összegért (360-380
EUR/hó), de már időben megoldódott a lakás-problémám. A kiutazás előtti egyeztetés a fogadó intézménnyel egyébként nagyon gördülékenyen ment. Igaz, a kollégiummal (résidence des étudiants) kapcsolatban Madame Moens-sel és Madame De Haan-nal a kommunikáció néha meg-megakadt, Madame Paulus (a képen középen) a kinti Nemzetközi Iroda vezetője, egy „kincs”. Azon túl, hogy egy rendkívül barátságos és közvetlen hölgy, mindig gyorsan válaszolt, rugalmas és segítőkész volt az első emailtől kezdve. Kint létem alatt akármikor fogadott, éreztem, hogy csak rám figyel, hogy tényleg segíteni szeretne, akár határidő szorításában (akár már azon túl), akár hetekkel előbb kértem a segítségét. Még mikulás csomagot is készített nekünk! ☺ A mai napig néha írunk egymásnak, hol hivatalosabb, hol személyesebb ügyben. Remélem, mindenkinek ilyen jó tapasztalatai lesznek vele!
Térjünk vissza azonban a kiutazáshoz. Hatalmas szerencsém volt, hogy a Bátyámat rá tudtam venni, kísérjen ki a nagy útra. Nem csak azért, mert a bőröndjéből legalább 10kg-ot még nekem áldozott, és mert Brüsszelből alig másfél óra alatt Thalyssal „leruccantunk” Párizsba az első hétvégén, hanem mert nagyon jó volt, hogy az első
pillanatokban volt mellettem még egy kapocs az „új élet” és az „otthon” között. Ugyanis izgalmas, de egyben furcsa érzés is úgy belépni a szobádba, hogy innentől négy hónapig az lesz az Otthonod.

RÉSIDENCE DES ÉTUDIANTS – RUE DE LA LIMITE

Apropó, szoba. Véleményem szerint a FUSL esetében egyedül a szállás az, ami hagy némi kivetnivalót maga után. Én a Rue de la Limite-ben laktam, 8 percre az egyetemtől, 15 másik Erasmusossal. A másik két résidence két percre volt tőlünk, a Rue de Meridien-ben és a főút mentén, a Chaussé de Haecht-on. A kezdeti szobaproblémák ellenére azt kell mondanom, hogy a legjobb házban voltam, és határozottan jó döntésnek tartom, hogy nem külön laktam (sokak hetekig kerestek kint, még végre találtak valami elfogadható szobát). Így ugyanis mindig történt valami a házban, együtt mentünk-együtt jöttünk; hol a tankönyv feletti eszmecserék, hol az
egyikünk-másikunk szobájába szerveződött spontán, éjszakába nyúló beszélgetések fűzték napról-napra szorosabbá a kapcsolatunkat. A Limite-ben hatalmas közös konyha van, ahol együtt főztünk, majd az óriási ebédlőben rendszeresen együtt ettünk (amit néha bulival folytattuk). Ezen kívül tanuló szoba és TV helyiség is van, szintenként zuhanyzók és wc-k (két szobának van saját fürdője is). Mivel már épp a török negyed szélén laktunk, a környező utcákban több bevándorlók által üzemeltetett kis vegyesbolt, éjjeli bolt, patika, „Kebab” és két kis Carrefour. A közlekedés is szuper volt, két metrómegálló öt-öt percre volt, járt villamos és busz is, de a Főtérre (Grande Place) gyalog alig 20 perc alatt le lehetett jutni. Nekem annyi melléfogásom volt, hogy mivel nyáron úgy kellett választani a 16 szoba közül, hogy a sorszám és az ár mellett csak az volt megadva, hogy van-e fürdőszoba, vagy nincs, „vakon” kiválasztottam az egyik fürdőset, mit sem sejtve, hogy egy „lányoknak kevésbé való” lyukat fogok megkapni. Nyilván ízlés- és elvárás kérdése, hogy valaki elégedett lesz-e az egyes számú szobával, mivel érdekes megosztása miatt az alsó részében, ahol az ágy és az íróasztal van, nincs ablak, csak a kis „emeletén”, ami egyébként az ebédlővel közös hatalmas teraszra nyílik. Nekem volt olyan szerencsém, hogy nem utolsónak érkeztem, így el tudtam házon belül cserélni a 6-os szobára (a fényképeken), aminek bár nem volt saját fürdőszobája és az ablaka falra nézett, nagyon elégedett voltam vele és egyből belaktam. Így azt tanácsolom, érdemes alapból a 2-8-as szobát választani.

FACULTÉS UNIVERSITAIRES SAINT-LOUIS

Az egyetem maga bevallom, a Corvinus monumentális épületeihez képest első látásra inkább egy gimnázium hangulatát idézte. Az első két hétben még a két épület közti rohangálás és az eligazodás is kicsit szokatlan volt, de napról napra egyre természetesebbé vált az eltérő környezet. A FUSL-ről egyébként azt kell tudni, hogy a jogi alapképzését a legjobbnak tartják a brüsszeli és Brüsszel-környéki egyetemek közül, aki ilyen pályára készül, biztosan itt kezd, majd mester képzés hiánya miatt átmegy valamelyik másik intézménybe. Az általunk, „Corvinusosok” által megszokott hallgató-számhoz képest valóban kicsi egyetem, kis túlzással az adott szakon belül mindenki-ismer-mindenkit. (Az viszont meglepett, hogy a belgák nem voltak olyan barátkozósak, mint mondjuk a magyarok vagy a spanyolok alapján az ember várná. Ha mindenképp meg kellene jelölnöm negatívumot, azt mondanám, hogy egy szűk kört leszámítva, akik például maguk is voltak/készülnek az Erasmusra, az egyetemen nem sokan nyitottak felénk.)
Az oktatási rendszerük alapjában véve ugyan olyan, mint itthon. Legalábbis abban az értelemben, hogy az előadások látogatása nem kötelező, de erősen ajánlott. Szorgalmi időszakban általában semmilyen vizsga nincs, csak év végén - de az annál nagyobb és fontosabb. Ráadásul ismétlési illetve javítási lehetőség nincs, ha nem sikerült, Erasmusosok esetében állítólag kiküldik következő félév végén az otthoni intézménynek és így lehet újra vizsgázni. Persze volt sok újdonság is az itthon megszokottakhoz képest, például hogy a felvehető összes óra jegyzékét egy kis fehér könyvben kaptuk meg az első napon, nem online jelentkezés van; a vizsgák időpontjait és beosztását nem a hallgatók, hanem a tanszék osztja be december elején. Az kurzusokhoz a könyv mellé (vagy helyett) legtöbbször a tanár által írt jegyzet (syllabus) is kapcsolódik, amelyet az egyetem maga fénymásol és árul. Valamint a legjobb: a büfében teát, kávét, sütit nem - de sültkrumplit, pannino-t és sört lehetett kapni! Igen, nem elírás, sört. A Saint Louis Egyetemen külön „kör” működik, akik a szünetekben rendszeresen, a nekik fenntartott asztalnál, mókás sapkájukban kortyolgatják a gondolatindító (?) belga sört. Az egyetem pedig büszke a hagyományőrző hallgatóira. Ami a kurzusokat illeti, kisebb egyetem létére meglepően magas színvonalú a kétnyelvű oktatás. Szerencsére nagy szabadságunk volt az órák kiválasztásában, lényegében bárhova beiratkozhattunk, ahová az adott kar (ESPO) 2. és 3. évfolyamosai, kivéve a szemináriumokat. A tanárok mind nagyon kedvesen fogadtak, egyes interaktívabb órákon (Ethics and Economy) volt, hogy kifejezetten minket kérdezett az oktató, hogy mondjuk el a nem-belga szemszöget. Vizsgáknál volt, aki tett néhány engedményt (például decemberben külön vizsgát szervezett az Erasmusosoknak), de általában elmondható, hogy ugyanazok voltak az elvárások velünk szemben is, mint a többi hallgatóval. Egyébként van saját orvosa az iskolának, akihez szerencsére ingyen lehet fordulni a fogfájástól az influenzáig mindennel, lehet fénymásolni és van wifi. A legfontosabb információ mindig Madame Paulus irodája szintjén a „valves Erasmus”-on vannak kiírva, ezeket kell rendszeresen figyelni, mert bár szinte mindent megkaptunk emailben is, megesett, hogy egy esemény előtt két órával olvastam a hirdetőn. Bár a francia tanárnő (Madame Warland) szívét-lelkét beleadta francia órákba, péntekenként volt, hogy „classe de conversation”-t is szervezett egy-egy híresebb brüsszeli kávéházba, sajnos a heti egyszer 3 órát nem találtam elegendőnek ahhoz, hogy a nyelvtudásom olyan szintre fejlesszem, amilyenre szerettem volna. Utólag, okosabban, az első percekben el sem árultam volna senkinek, hogy beszélek angolul, mert azt tapasztaltuk, hogy amint valaki azt meghallotta (sokszor a belgák is), saját angoltudásuk gyakorlása végett ők is átváltottak a franciáról. Tanulság? Igen is maximálisan ki kell használni, hogy az ember egy idegen nyelvű környezetben van és merni,merni,merni beszélni. Hisz nagyrészt ezért is ment(em) oda.

ÉLET EURÓPA FŐVÁROSÁBAN

Brüsszel nagyon belopta magát a szívembe. Egy nagyon élhető város, tele lehetőségekkel, mind szórakozási, kulturális és munkavállalási értelemben. Már az első hetekben felderítettük, mit-hol tudunk beszerezni, elintézni; könnyű volt kiismerni a közlekedési hálózatát is. Rendkívül hasznos volt a Madame Warland által kalauzolt városnézés, mivel rengeteg érdekes kommentárral körítve, az összes fontos helyet, nevezetességet megmutatta Brüsszelben – ami például a családom látogatásakor kifejezetten hasznos volt. Az árakat illetően: (állítólag) olcsóbb, mint Párizs és London, de határozottan drágább, mint Budapest. A legtöbb szórakozóhelyre 5-15 EUR a belépő, egy ital 5-10 EUR, koktélok még több. Étteremben már 8 EUR-ért lehet például spagetti bolognese-t kapni, de a főételek 14-18 EUR lehetnek. Persze a szendvicsek 2-4 EUR-ért, a híres sültkrumpli 2 EUR-ért, gofri 1,5-3 EUR-ért kapható. A welcome-csomag (amit az egyetemen működő diákszervezet, a CEU osztott szét év elején) tartalmazott kedvezményes belépőt több helyre, ezeket érdemes kihasználni! (Valamint egy belga SIM-kártyát is, ami nagyon sok mindent megkönnyített!) A „kötelező programokon” túl, mint a Manneken Pis, Grande Place, Palais de la Justice, mindenképp látni kell a Képregény-múzeumot, felmenni a Parc de Cinquantenaire tetejére, sültkrumplit enni a város legrégebbi „sültkrumplizójában” a Place Jourdan-on,
megnézni az EU intézményeket a Schumann megálló környékén. Legalább egyszer illik enni a híres feketekagylóból és venni egy pitát a Pita-Streeten, inni egy PecheMelBush-t vagy egy eredeti Trappiste-sört a Delirium nevű világhírű sörözőben (ahol több mint 2000 fajta sör kapható!), illetve violette-szirupos koktéllal koccintani a Goupil le Fol nevű helyen. (És még sorolhatnám.) Az éjjeli járatok rendszere sajnos nem olyan kényelmes, mint Budapesten (a Noctis csak péntek-szombat éjjel jár, akkor is magasabb áron és csak korlátozott ideig), de sétálva is sok mindent el lehet érni. Viszont van egy dolog, ami miatt lehet, hogy egy percre azért hezitálnék, hogy szeretnék-e Brüsszelben élni: az a közbiztonság. Sajnos nem egy esetről hallottam, illetve barátaim voltak szemtanúi kint létem során, így nagyon fontos, hogy mindig duplán elővigyázatosnak kell lenni, értékekkel és saját egészségünkkel kapcsolatban is!

LA VIE ERASMUS

Annak idején, amikor Erasmusos voltam Európa fővárosában, úgy éreztem, a világ is körülöttem forog. Imádtam a szabadság érzését, a nemzetközi környezetet, az érdekes előadásokat; azt, hogy annyi felfedezendő volt körülöttem; imádtam a kihívásokat, amit ezek jelentettek, és hogy mindehhez társakat is találtam. Sok olyant láttam, amiről korábban nem is álmodtam volna (ECJ Luxemburgban, Európai Parlament és Belga Szövetségi Parlament, Brugge-Antverpen-Gent, a belga tengerpart). Mindezeknek köszönhetően bármikor, amikor szó esik Belgiumról, felkapom a fejem és megdobban a szívem, mert egy kicsit „a sajátomnak” is érzem azt az országot. Örülök, hogy nem bizonyosodott be a klisé, hogy az Erasmus csak az „ivászatról”, a bulizásról és a határok feszegetéséről szól. Legalábbis nekem biztosan nem ebből állt. Nagyon sajnálom, hogy az ösztöndíj nem jár automatikusan egy egész évre, mert épp mire belejöttünk volna, már ott voltak a vizsgák és a visszaszámlálás a hazaútig. A búcsú a többiektől, az egyetemtől, a várostól és az utcánktól pokolian nehéz volt - még a mai napig összeszorul a szívem, ha rá gondolok. Persze próbáljuk úgy venni, hogy minden vég kezdete valami újnak; a mai világban pedig pláne nem lehet tudni, merre sodor majd az élet.
Néhány baráttal még ma is heti szinten tartom a kapcsolatot. Már nagyon jól érzem magam újra itthon, úgy érzem, sikerül hamar visszatérnem a régi kerékvágásba – persze egy kicsit tapasztaltabban, egy kicsit felnőttebben. Mindenesetre már keresgetem az utakat, hogy hogyan tudnék visszatérni (először nyaralás, szakmai gyakorlat, majd akár munka szintjén is) a városba, ahol életem egyik legszebb „fejezete” játszódott.

Utolsó frissítés: 2016.07.28.