Október - 2017
H K S C P S V
  01
02 03 04 05 06 07 08
09 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
24 25 26 27 28 29
30 31  

Hallgatói beszámoló - 2008/09

Universitá Commerciale Luigi Bocconi

A választásom oka

2008. szeptember 1-jén kezdtem meg a külföldi félévemet Olaszországban, a milánói Universitá Commerciale di Luigi Bocconi egyetemen. Választásom azért esett erre az intézményre, mert jó hírnévnek örvendő, nagy presztizsű iskola, színvonalas oktatás folyik ott, illetve döntésemet az is befolyásolta, hogy szerettem volna egy új nyelvet megtanulni, egy mediterrán kultúrájú országot megismerni. Előzetesen már szereztem információkat erről az egyetemről egy nálunk tanuló bocconis cserediáktól, ami csak megerősítette bennem a választás helyességét. Az iskola a New York Times rangsora szerint a Business Schoolo-ok között 2009-bn a 38. helyet foglalja el1.

Szállást keresni.....találni

Mivel maga a város más európai városokkal összehasonlítva drágának számít, ezért a velem együtt kiutazó hallgatókkal együtt megpróbáltuk a legköltséghatékonyabb megoldást megtalálni a szállást illetően. A kollégium az egyetemtől elég messze, egy külső kerületben lett volna, ráadásul havi 600 euróért. A távolságot és a magas árat leszámítva egyébként egy jó kollégiumról van szó, amit egy négy csillagos szállodából alakítottak át, állandó portaszolgálattal, szobaszervízzel, mosodával, közös konyha helységekkel, két szobához tartozó közös fürdőszobával és konyhai előkészítő térrel. Nem véletlenül ismerem ennyire a kollégium belső felépítését, mert sok barátom lakott ott, így szinte állandó vendégként sokszor én is megfordultam ott. Az is előfordult, hogy a liftben egy másik diákkal találkozva, ottlakónak néztek. A 350 eurós havi ösztöndíjunk azonban kevésnek bizonyult egy ilyen havi bérleti díjhoz viszonyítva, nem akartuk a szüleinket tovább terhelni, ezért olcsóbb albérlet után néztünk. Tapasztalatszerzés szempontjából is nagyon fontos volt ez a mozzanat, mivel saját erőforrásainkat felhasználva, olaszul próbáltunk telefonálgatni, eleinte inkább kevesebb, mint több sikerrel. Öt napot töltöttünk el a kereséssel, legalább 100 telefonszámot hívtunk fel, de az esetek 98 százalékában ott megakadt a beszélgetés, hogy cserediákként csak öt hónapra szeretnénk lakást bérelni. Nagyon nehéz volt megélni azt a kiszolgáltatottság-érzést, amit megtapasztalhattunk, előfordult, hogy azért utasítottak vissza, mert Magyarországról jöttünk, bár ez csak néhány esetben történt meg. Végül nagyon kalandosan, de sikerült egy kétszemélyes albérletet találni, ami fejenként 400 euróra jött ki. Viszont alábecsültük a közszolgáltatókkal kötendő szerződés díjait, hiszen a rendszer felinstallálása, a szerződéskötési díj, a depozit majdnem 150 eurót tett ki. Ezért talán a legjobb megoldás az lett volna, ha egy olyan lakásban veszünk ki egy szobát ketten, vagy egyedül, ahol a főbérlő is ott lakik, hiszen így jócskán mérsékelhetőek ezek a kiadások, időben sokkal kiegyenlítettebbek, ráadásul a kockázat is kisebb.  

Maga az albérlet a későbbiekben azért is bizonyult jó választásnak, mert a kiutazó, látogató barátok könnyen megszállhattak nálunk, ugyanakkor a – jóval drágább- kollégiumhoz képest kevesebb időnk volt más cserediákokat megismerni. Az albérleti megoldás más tapasztalatokat is maga után vont, például kapcsolatba kerültem az olasz adóhivatallal, hiszen a szerződéskötéshez szükség volt a magyar adószámhoz hasonló azonosító számra, amit a személyi adataim alapján generáltak. Valóban igaz az a sztereotípia, amit az olasz adminisztrációról mondanak, hogy a német szigorhoz képest jóval lazábbak (pl: az egy dolog, hogy az űrlapokon csak olaszul adják meg a mezők neveit, de a hibásan kitöltött adatlapot nem kell újra kitölteni, hanem áthúzzák a helytelent, nem túl egyértelműen ráfirkálnak... stb.) A hivatalban egyébként nagyon sok külföldivel találkoztam, Milánóban is megfigyelhető az az európaszerte jellemző jelenség, hogy a bevándorlók aránya folyamatosan nő a lakosságon belül. Ez az arány mostanra elérte a körülbelül 15%-ot Milánóban. Legfőképpen arab, illetve kínai betelepülteket lehetett látni, a külvárosban néha egész városrészeket foglaltak el, saját éttermeket, boltokat nyitva. Eleinte, amikor egy hostelben szálltam meg, amíg az albérletet sikerült kivenni, éppen egy ilyen városrészen keresztül járt a buszom. Időnként elgondolkodtam, hogy melyik kontinensen járok, annyira sok ázsiai utazott velem együtt.

Az új környezet: a város, az emberek, a kultúra

A kezdeti nehézségek leküzdése után jött a könnyebbik és kellemesebbik rész: a város, a környezet megismerése. Milánó általában véve nem az építészeti remekműveiről híres, bár van néhány olyan látnivalója, ami sok turistát vonz. A dóm impozáns épülete, a világhírű milánói Scala operaház, a Galeria di Vittorio Emanuelle, a Leonardo da Vinci Technikai és Közlekedési Múzeum, a Városi Könyvtár, a Palazzo Sforza, a Cimitero del Cittá ezek közé tartozik.

Nagy élmény volt a dóm tetejére felmenni csigalépcsőn és a mérhetetlen ornamentikájú tornyok között sétálni, lenézve figyelni az apró embereket a téren, és a karkötőárus un. „vu compra”-kat2, akik nagyon erőszakosan megpróbálnak a tapasztalatlan turisták kezére egy „ajándék” karkötőt felkötni, lehetőleg úgy hogy azt már ne lehessen leszedni, majd kérik az árát. Velem is megesett, s bár hiába hadonásztam és mondtam, hogy köszönöm nem kell, mégis csak felkerült a karomra egy karkötő, aminek egy eurom látta kárát. Minden esetre fenn hagytam a kezemen, csak hogy emlékeztessen naívságomra, és hogy legyen mit megmutatnom nekik legközelebb, hogy én már ismerem a trükköt.

Egy városnéző séta alkalmával a lakótársam megtudta, hogy létezik egy kiskapu, ami a híres milánói Scala-ba vezet. Az internetes jegypénztárból jól tudtuk, hogy 25 eurónál olcsóbban bejutni nem tudunk a főbejáraton keresztül, viszont felfedeztük, hogy a kiskapun keresztül az előadás kezdete előtt bizonytalan számú jegyet osztanak ki a legfelsőbb, hatodik emeletre mindössze 7-8 euróért, ahonnan ugyan már nem nagyon lehet látni, csak ha áll az ember, viszont hanghatásra ugyanabban a csodálatos élményben lehet része. Háromórás sorban állás és nem kevés izgalom után sikerült három belépőjegyet szerezni a Kaméliás hölgy című balett utolsó előadására. Állva, messziről, de csodálatos élmény volt maga a balett, de nem különben varázslatos az épület is. Ezt a két élményt emelném ki, de természetesen ezek mellett még akad néhány látnivaló, amit nem szabad kihagyni.

A fiúknak talán sokkal érdekesebb a San Siro stadion, ahova mi is eljutottunk. Egy AC Milan- Napoli meccsre sikerült jegyet szereznünk. A stadion maga hatalmas, mégis a nagy dőlésszögű lelátónak köszönhetően mindent nagyon jól lehet látni. Hatalmas élmény olyan sztárokat nézni közelről,mint Ronaldinho, Kaka, ..stb.Your browser may not support display of this image.

 

Sétáim során nagyon sokszor találkoztam olyan esettel, hogy ha útbaigazítást kértem, többen fordultak oda hozzám segíteni, és segítségkérés nélkül is gyakran kezdtek el beszélni hozzám az olaszok. Igaz az is, hogy valóban nyitottak, kommunikatívak, és hangosan beszélnek. Nagyon ritkán láttam olyan fáradt és fásult arcokat, mint amilyeneket a pesti 4-6-oson lehet látni este 6-7 óra magasságában. Elhatároztam, hogy megfejtem a titkukat, mitől ilyen felszabadultak, mitől ilyen stresszmentesek. Lehet tőlük tanulni.

Igaz az, hogy ha valami történik, akkor általában nagyobb amplitúdóval reagálnak, tehát nem ritka, hogy dudálnak a közlekedési lámpánál, ugyanakkor ünnepelni is sokkal intenzívebben tudnak. Ebből én arra gondoltam, hogy nem tartogatják magukban a feszültséget, hanem kiadják magukból, és megkönnyebbülnek. Sokkal nyitottabbak, többet beszélnek, sokkal sűrűbben szőtt szociális hálózatban élnek, ráadásul a család jelentősége is nagyobb náluk, aminek a középpontjában a sokat emlegetett „mamma” áll. Nem telhet el nap anélkül, hogy akár már egyetemista korú fiúk és lányok ha telefonon is, de beszéljenek a család szívével, az anyával. Ez minden bizonnyal nagyobb biztonságérzetet ad nekik. Az olaszok azt tartják, hogy óriási különbség van a déliek és az északiak között (északiak elmondása szerint ők a „rendesebbek”, szorgalmasabbak). Több olaszt is kérdeztem arról, hogy hogy lehet ilyen ráérős munkatempó mellett eredményeket elérni? Kérdésem nem volt megalapozatlan, hiszen az egyik tantárgyam projektfeladatát egy 8 fős csoportban végeztem, amiben rajtam kívül csak olaszok voltak. A megszokott gyakorlatomhoz képest rengeteget beszéltek, beszélgettek, szórakoztak és kávéztak, de nem vitatható, hogy a munkánk végeredménye nagyon színvonalasra sikerült, igaz háromszor olyan hosszú időbe telt, mintha itthon csináltuk volna. Kérdésemre általában azt válaszolták, hogy az olaszok a szorgalmas németekkel ellentétben nem szeretnek sokat dolgozni, hanem inkább a leleményességüket, szépérzéküket, jó ízlésűeket használják az értékteremtésre. Nem véletlenül található annyi divattervező Olaszországban, illetve ők a világ második legnagyobb luxus yachtgyártói.

Viszont egy fontos dologról érdemes szót ejteni: az említett projektmunka végeztével sokkal kevésbé éreztem magam fáradtnak, stresszesnek, mint amit itthon szoktam tapasztalni. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert nagyon sok egyetemista társamon látom néha a kialvatlanság, a folyamatos túlfeszítettség miatti karikákat a szemük körül. Mindenki rohan. Mondhatnánk azt, hogy az olaszoknak könnyebb, egyszerűbben megélnek, ugyanakkor érdemes elgondolkodni például a déli tartományok magas munkanélküliségi rátája kapcsán, hogy valóban így van-e...

Amiről még érdemes szót ejtenem a város kapcsán az az ATM, vagyis a heyi tömegközlekedési vállalat. Milánó alapvetően nem egy hatalmas város, de ehhez mérten sokkal kevesebb járat hálózza be, mint Budapestet. Rengeteg gondunk akadt a közlekedéssel, nagyon sokszor késett a busz, már ha megérkezett, ráadásul éjszakai járatok nem léteznek, ami kicsit megnehezítette a hazajutást a szórakozóhelyekről. A budapesti BKV-hoz képest mindenféleképpen egy alacsonyabb színvonalú szolgáltatásról beszélünk. Ami viszont figyelemreméltó, az a bérlet-rendszer. Mindenki a már emlegetett Codice Fiscale, azaz az adóazonosító szám alapján igényelhet egy chip-kartyát, amit havonta feltöltve a bérletnek megfelelő összeggel az erre a célra szolgáló automatánál (sorban állás nélkül), nem kell többet a jegyvásárlással, bérletfelmutatással vesződni. Ha pedig valakit megbüntetnek, akkor a kártyája alapján a büntetés kipostázása is a hibák minimalizálásával történik.

Az oktatás

Mint ahogy a választásom indoklásának is leírtam, a Bocconi Olaszországban mindenképpen, de európai és világviszonylatban is kiemelkedő, jónevű egyetemnek számít, ehhez mérten magas az oktatás színvonala is. Természetesen az egy fontos jellemzője, hogy magánegyetemről van szó, az ott tanuló hallgatók komoly összegű tandíjat fizetnek. Ebből gazdálkodva az egyetemnek több lehetősége nyílik a legjobb tanárok megtartására, vonzására, illetve megfelelő technikai körülmények biztosítására. Az iskola felszereltsége nagyon jónak mondható, az elmúlt két évben két új épülettel is bővült az ingatlanparkja. Felszerelt könyvtárral rendelkezik, illetve két színvonalas étteremmel, menzával is, ahol a diákok kedvezményesen étkezhetnek. Ez egy nagyon fontos hozzátartozója véleményem szerint az egyetemnek. Ez ott természetes, talán az olasz kultúrából is származik, hogy nagy figyelmet fordítanak az étkezésre, testi szükségletekre. Ha  éppen ebédidő van, akkor azt nagyon nyugodtan, kényelmesen használják ki.

Az oktatás nagyon szervezett keretek között zajlik, egyetlen egyszer sem fordult elő, hogy óra elmaradt volna (esetleg előzetes megbeszélés alapján másik időpontban volt megtartva, de ezt mindenképpen tájékoztatás, illetve közös egyeztetés előzte meg, sőt, amennyiben néhány embernek nem volt megfelelő az új időpont, akkor a professzor külön csak nekik egy pótórát tartott, hogy ne a többiek jegyzetéből kelljen felkészülni). A felvett tantárgyak egy oktatási felületen jelennek meg, előre elérhetővé teszik a tananyagot, így lehetőség van a slide-ok előzetes kinyomtatására, de nagyon sokan használnak laptopot is a jegyzeteléshez. Az egyik tantárgyam, a Vezetői Tanácsadás keretében egy komolyabb projektfeladatot kellett végeznünk, amihez a közös webes felületet kellett használni a kommunikációhoz, a professzoroknak célja volt ennek a módnak a megtanítása, később ezt értékelték is.

A tanítás jellegére általánosságban jellemző a nagymértékű gyakorlatiasság. Az órák rendkívül interaktív módon folytak, rengeteg kérdést vitattunk meg közösen. A professzorok hangsúlyozták az érvelés fontosságát, logikusságát a válaszok helyessége mellett, ami azt jelenti, hogy ha valaki logikusan, világosan érvelve ki tudta fejteni a véleményét, az mindig meghallgatásra talált. Érdekes élmény volt, hogy az interaktív vitákban legfőképpen a skandináv, illetve nyugat-európai diákok vettek részt, valószínűleg az oktatási rendszerük jellegéből fakadóan, míg a németek, magyarok és egyén közép-európai diákok kevesebbszer szólaltak meg, és főleg tényszerű adatokkal bővítették az eszmecserét. Tekintettel arra, hogy a munkaerőpiacon milyen elvárásoknak kell megfelelni, hogy problémák, feladatok minél hatékonyabb, kreatívabb megoldását várják el tőlünk , véleményem szerint a kint tapasztalt modell sokkal alkalmasabb a felkészülésre, mint a teoretikus jellegű magyar rendszer.

Az oktatás másik fontos jellemzője, hogy a tananyag szinte minden esetben a legfrissebb könyvekből, anyagokból, jelentésekből, cikkekből lett összeállítva, és elérhetővé téve. Volt olyan tárgyam is, ami kizárólag 2003-nál frissebb, business schoolok által kiadott, valós adatokat tartalmazó esettanulmányokat dolgozott fel, illetve a World Investment Report elmúlt négy évi kiadásait, és aktuális The Economist cikkeket tartalmazott. A közgazdász szakma jellegéből fakadóan nagyon fontos az aktuális történések ismerete a világban, ami véleményem szerint itthon csak elvárásként fogalmazódik meg, azonban nem kerül a tananyagban megfelelő súllyal feldolgozásra. Talán amiatt, hogy életszerű és fontos információkról esett szó, a hallgatók nagyon nagy arányban vettek részt aktívan az órákon. Általában jellemző volt a jó eredményre törekvés, nem éreztem azt, hogy „ciki” lenne a jól tanulás, vagy „vagány” lenne a hanyagság. De lehet, hogy ennek az az oka, hogy a Bocconira járók nagyobbik része tanulás céljából van az egyetemen, akár az említett tandíjból kifolyólag is.

Az általam választott tantárgyak mindegyikével nagyon elégedett voltam, úgy érzem, hogy hasznos témákkal foglalkoztunk. A Vezetői tanácsadás tárgyam keretében két híres, az üzleti világban is elismert professzor volt a tanárom, akik megpróbálták a fejünkben tévesen kialakult, tankönyvszerű berögződéseket kijavítani. A szemeszter végén mindenki prezentálhatta egy egész napos konferencia keretében a teamje által elvégzett projektfeladatot, ami érdekesebbnél érdekesebb előadásokat jelentett. A végleges eredmények ismertetése után a professzor felajánlotta, hogy a legtehetségesebbeknek segít a tanácsadói világban lehetőségeket találni az elhelyezkedésre.

A csere-élet

A Bocconi minden szemeszterben körülbelül 600 cserediákot fogad a világ minden részéről. Talán mondanom sem kell, hogy ez hatalmas lehetőséget jelent új ismeretségek, barátságok kialakulásához, illetve számtalan érdekesebbnél-érdekesebb kultúrát lehet így megismerni. Az Erasmus, illetve más csereprogramok egyik célja, hogy nagyobb toleranciára, nyitottságra tanítsa a résztvevőket, ami a kulturális sokszínűség kapcsán nagyon könnyen megvalósul. Azt hiszem, hogy minden egyes cserediákot megérint ez a fantasztikus élmény: mennyire sokfélék vagyunk, mennyire sokféleképpen lehet élni az életünket, milyen különböző szokások léteznek a világban, ugyanannak az alapvető értékek mégis mennyire hasonlóak. Hogyan lehet az, hogy bár soha sem kerültem közelebbi kapcsolatba egy távoli országgal, mégis nagyon mély beszélgetés alakul ki köztünk egy onnan érkezett diákkal? Nagyon sokszor hívtunk meg az albérletünkbe más cserediákokat, és egy üveg bor társaságában, ihletet kapva a falon lógó világtérképről, komoly, „filozófikus” eszmecseréket folytattunk. Számomra talán ez volt a cserefélévem alatt a legnagyobb élmény: felfedezni, megismerni, megérteni más kultúrákból, világokból jött értelmiségieket. Teljes szívemből kívánom, hogy minél több magyar hallgató társamnak legyen lehetősége átélni ezt az élményt, mert olyan tapasztalatot, szemléletmódot ad, ami teljesen más megvilágításba helyezi a világról alkotott képünket. Számomra érdekes élmény volt annak felismerése is, hogy a világ valójában hatalmas, hiszen Magyarországon kívül rengeteg, talán bizonyos szempontok szerint nagyobb, hasonlóan izgalmas, érdekes hely létezik, ugyanakkor a világ nem is olyan nagy, ha azt nézzük, hogy a legtávolabbi pontjától is csak 22 óra repülőút választ el, vagy egy századmásodpercnyi eltolódás a skype-on.

A csere-élethez a nagy beszélgetéseken, közös főzéseken, egyetemen, kirándulásokon kívül természetesen a bulik is beletartoznak. A Bocconi International Student Deskje rengeteg programot, bulit szervezett a cserdiákoknak. Minden héten valamelyik nagyobb ország volt a nemzetközi hét főszereplője, és ennek fényében kerültek megrendezésre a partyk. Gyakorlatilag minden nap volt egy olyan szórakozóhely, ahova kedvezményesen tudtunk belépni. Hétfőn a Rolling Stones, kedden a Hollywood, szerdán az Old Fashion, Csütörtökön a Lotus és a Loolapaloosa, pénteken a Shocking, szombaton a Le Banque, vasárnap pedig a Karma a várta a diákokat. Néhány helyen, péládul az Old Fashionben ingyenes büfé is várt ránk, ami a belépőjegyben már benne volt. Hatalmas partyk voltak ezek, hihetetlen hangulat uralkodott, mindenki nagyon közvetlen és nyitott volt. Noha még így is drága volt a belépő (10 euró, amihez két koktél is járt), azt gondolom, hogy nem lett volna szabad ezeket kihagyni, mert ugyanúgy hozzátartoznak a kinti élethez, mint a tanulás. A szemeszter kezdetén próbáltunk minden buliba elmenni, új embereket megismerni, amiben egyébként az IELC-es nyelvi kurzus is nagyon sokat segített. Gyakorlatilag 50 órán keresztül együtt voltunk másik 30 diákkal, akikkel a kapcsolat a szemeszter végéig megmaradt. Egyébként is nagyon fontosnak tartom, hogy ha egy idegen országba érkezünk, akkor amennyire lehet, próbáljuk megtanulni az adott nemzet nyelvét. Ez általában mindig nagyon pozitív gesztus a helyiek szemében, hamarabb megnyílnak, segítőkészebbek lesznek. Az olaszok egyébkén is nagyon tudnak örülni, hogyha valaki beszéli a nyelvüket.

A milánói éjszakai élet egyik sajátos jelensége az aperitivo. Ez azt jelenti, hogy a koktéllapról egy tetszőleges koktél, vagy alkoholos ital választása esetén az ételbárra kitett saláták, szendvicsek, finomabbnál-finomabb falatok mindegyikéből igény szerint lehetett fogyasztani. Ez egy nagyon kellemes formája a társasági összejöveteleknek, hiszen kellemes környezetben, vacsorával összekötve élvezhetjük a társaságot, miközben relaxáló, chill zene szól a háttérben. A cserediákokkal gyakran mentünk ilyen helyekre, mert így gyakorlatilag maximum 8 euróért egyben letudtuk a vacsorát, a társasági életet, és a koktél megadta az alaphangot a későbbi esetleges partizáshoz. Véleményem szerint a legszuperebb ilyen aperitivos hely Milánóban a Bar Milánó, ami bár messze van a kollégiumtól, de a legexkluzívabb finomságokat kínálja a királyráktól, az osztrigán, különleges sajtokon, nyers tőkehalon keresztül az egzotikus gyümölcsökig.

Az olasz szokások, a konyha és talán az aperitivók hatására megtanultam,mennyire fontos, hogy a testünk igényeit is megfelelően tiszteljük, és alkalomadtán megadjuk a módját egy igényesebb étkezésnek, ami lehetőség szerint legyen minél egészségesebb. Ehhez hozzátartoznak a könnyű tésztás ételek, a rizottó, a párolt hal, olívabogyó ugyanúgy, mint például egy finom bor. Azt gondolom, hogy mindezek ismerete a későbbiekben is nagy segítségünkre lehet, ha egy esetleges állófogadáson van fogalmunk arról, hogy hogyan kell megenni a garnélát, vagy mire való a halkés.

Számomra nagyon megnyerő volt az a lendületesség, életszeretet, ami az olaszokat jellemezte. Minden mozdulatukban benne volt az élet élvezete, amit azt hiszem érdemes megtanulni tőlük.

Elmentem világot látni...

A félév során megpróbáltam minél több lehetőséget megragadni, hogy minél többet láthassak Olaszországból, illetve a világból. Ez nem annyira pénz kérdése, mint amennyire elsőre gondolnánk, hiszen a fapadosok, és a Trenitalia akcióinak köszönhetően, vagy akár többen összefogva egészen olcsón ki lehet hozni egy-egy ilyen kirándulást.

A lakótársammal elhatároztuk, hogy ha valamit nem hagyhatunk ki, akkor az biztosan a perugiai csokifesztivál, ami a maga nevében a legnagyobb a világon, ahol minden csokoládégyártó képviselteti magát. Ez már önmagában nem lehet rossz, amihez csak hozzájárult a csodálatos középkori város varázsa. Minden pillanatban azt vártam, hogy mikor omlanak le a díszletek. Hogy ne kelljen szállást foglalni, eldöntöttük, hogy az éjszakát talpon töltjük, a fesztiváli tömegben, élvezve a társaságot. Hogy milyen kicsi a világ, azt az bizonyítja, hogy hajnal öt órakor egy Perugiában tanuló magyar diák meghívott minket magához egy csirkepaprikásra. Egyébként a cserediákok között megfigyelhető az a tendencia, hogy mindig nagyon szívesen látnak vendégül, ha éppen a városukban jársz, még akkor is, ha matracon akad már csak hely, ugyanakkor ezt próbáltuk minden alkalommal mi is viszonozni. Ennek köszönhetően elég sok vendég megfordult a mi milánói albérletünkben is.Your browser may not support display of this image.

 

A perugiai hazautazásunkat megszakítottuk Firenzében. Gyakorlott turisták biztosan tudják, milyen csodákra képes a hajnali hideg órákban egy állomási mosdó kézszárítója... Már szinte rutinosan beszereztük a helyi turista irodában az ingyenes térképeket, kiadványokat, és elindultunk felfedezni ezt a szintén gyönyörű várost. A rendelkezésünkre álló tíz óra alatt sikerült nagyon sok mindent megnézni, de még így sem jutott idő Firenze minden szépségére. Nekem különösen tetszett, hogy  ez a 17-18. század folyamán virágzó reneszánsz város mennyire visszatükrözi minden épületében, szobrában, utcáiban a humanizmus mértékeit, és a várost irányító Mediciek felvilágosultságát, műveltségét.

Egy másik kirándulás alkalmával jutottunk el Genovába, ahol a Lonely Plannet3 segítségével fedeztük fel a várost. Ha Firenze a letisztult reneszánsz, akkor Genova egy mediterrán szépség.  Éghajlata is teljesen más. Milánóból télikabáttal érkeztünk a mindössze 60 km-re fekvő tengerparti városba, de végig rövidujjúban sétálgattuk. Szűk, sötét, szövevényes sikátoraira emlékszem legfőképpen, amik két oldalán álló házak a magasban talán össze is érnek.  Annyira, hogy talán a harmadikon a szemközti ház lakója közelebb van, mint a szomszéd maga.

A legtávolabbi kirándulásom célpontja Madrid volt, ami a fapadosok nélkül szintén nem jöhetett volna létre. Egy hajnal egykor a spanyol vendéglátóm által kézzel rajzolt térkép, és némi magyarázat volt minden útravalóm, de szinte már nehézség nélkül követtem a rutinszerű fogásokat: turinform iroda, bevásárló magazinok ingyenes térképei, kérdezősködés, és egy metrótérkép. Madrid hasonlóan latin kultúrájú város, mint Milánó, ám mégis teljesen más. Egy 2008-as felmérés eredményeképpen Madridot Európa legélhetőbb városává választották. Nem véletlenül, hiszen itt a legmagasabb az egységnyi területre eső parkos területek aránya. Világos, tiszta, széles utcák, és lépten-nyomon történelmi épületek. A reina Sofia Muzeum gyűjteménye is lenyűgöző volt a maga Picasso és Dali festményeivel, csak hogy a megjelentősebbeket emeljük ki, de nekem a történelmi emlékek, a Palazzo Reale, és az Óváros is nagyon kedves volt. Az olasz nyelvtudásom hihetetlen módon megkönnyítette a dolgomat, előfordult, hogy egy könyvtáros biztonsági őr spanyolul magyarázta el nekem, hogy hogyan tudok mégis bejutni a csak beiratkozott tagoknak nyitva álló könyvtárba, amit nagyjából meg is értettem. Számomra Madrid nagyon érdekes volt, hiszen egy egykori gyarmattartó birodalom egyik központjaként az egzotikus világból érkezett emlékeket is őrzi. Egyébként a spanyolok életszeretete, nyitottsága hasonló az olaszokéhoz, ugyanakkor mégis eltérő mentalitásuk. A különbséget azonban nehéz lenne megragadni. Your browser may not support display of this image.Your browser may not support display of this image.Your browser may not support display of this image.

 

Ahogy a fentebb leírtakból is kitűnik, számomra hatalmas élmény volt ez a külföldön töltött, csupa élmény szemeszter, ami minden apró történésével, a bevásárlástól kezdve a közös egyetemi projektmunkákon át, a felszabadult partykig, hozzájárult ahhoz, hogy kicsit másképp lássam a világot, megértsem és másképp értékeljem Magyarország helyét benne, mint korábban. Csak remélni tudom, hogy mindaz, amit külföldön láttam, tapasztaltam, tanultam, ha csak egy nagyon picit is, és ha csak a szűk környezetemre is, de pozitív hatással lesz, és sikerül a tanulságokat itthon is hasznosítani, átadni valamit abból, amit szerintem érdemes megtanulnunk. Remélem, hogy a jövőben is egyre több és több hallgatónak nyílik majd lehetősége arra, hogy hosszabb időt töltsön el csereprogram keretében külföldön, mert azt gondolom, hogy ez az élmény nemzeti szinten  nagyon fontos, hogy megértsük,milyen irányba halad a világ, és hogyan kell mindehhez alkalmazkodnunk, hogy megálljuk a helyünket benne.

Utolsó frissítés: 2016.07.28.