December - 2017
H K S C P S V
  01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
11 12 13 14 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Hallgatói beszámoló - 2008/09

Universiteit Maastricht

A városról

Maastricht tipikusan az a település, amit az útikönyvek „bájos kisvárosként” írnak le – némileg félrevezetően, mert ez a megfogalmazás gyakran az unalmas, egy délután alatt megnézhető városokra használt szépítő kifejezés, és Maastricht azért jobb hely ennél.

Maastricht a mai Hollandia legdélibb csücskében helyezkedik el, közel a német, és még közelebb a belga határhoz. Már a római korban is lakott volt, aztán a középkorban fontos szerepet játszott, nem utolsósorban stratégiai elhelyezkedése miatt, ami miatt a történelemben sokszor megtámadták-megostromolták. Ennek nyomai, hatalmas erődítmények formájában ma is sok helyen látható a városban. A középkor és kora újkor alatt nem mindig az amúgy is amorf Németalföldhöz, hanem mindenféle egyéb, már elfeledett államalakulatokhoz tartozott – ebből is (no meg a város déli, katolikus hagyományaiból) adódik egyfajta elkülönülés, ellenérzés az ország, északi, protestáns-fapapucsos része felé: a helyiek hagyományosan roppant büszkék saját, szerintük emberibb, életvidámabb, lazább életstílusára, gazdag, toleráns történelmükre-kultúrájukra, sőt, a környéken beszélt nyelvükre és persze szelíd lankáikra, dombjaikra, ami valóban felüdülést jelent az utazó szemének. (Ebből persze egyedül a domb a nem kétségbe vonható, az északiak szerint a déliek hagyományosan megbízhatatlanak, komolytalanak és rettenetes tájszólással beszélnek).

Újkori történelméből a legfontosabb az a hetvenes években kezdődő tudatos fejlesztési politika, ami az addig gazdaságilag kevésbé fejlett régióba, jellemzően a szakképzés-oktatás dinamikus felfuttatásával, külföldi diákok idecsábításával életet lehelt. Ez meglátszik persze a városon: az egyetem és pár más főiskola épületeivel szétszórva mindenütt találkozhatunk a városban, csakúgy, mint a számtalan külföldi, itt tanuló diákkal is.

A tipikus turistalátnivalók az érdekes, bár eléggé highbrow Bonenfanten Museum, a Miasszonyunk katedrális, a Szt. Szervác-híd, illetve a rengeteg, nyugat-európai viszonylatban is elég drágának mondott bolt, ahova előszeretettel járnak át vásárolni a belga szomszédok, hétvégente teljesen eldugaszolva a belvárost. Természetesen az izgalmas, egyedibb látnivalók kevésbé hívogatóak: érdekes a kissé a lepukkant kikötő a Meuse/Maas partján, az újépítésű Randwyck városrész, amivel azért is érdemes megismerkedni, mert nagy valószínűséggel egyszer-kétszer mindenképpen el kell menni ide vizsgázni, az óváros szűk utcái, a várárokban kialakított folyócska, ami egyben a szerény városi állatkert része is mind-mind olyan, nem túl falrengető látványosság, ami azért megadja a város hangulatát. 

Az egyetemről

A közgazdasági képzés a Tongerseweg egy, régen talán egyházi célokat szolgáló épületében kapott helyet, amiben ennek megfelelően nem túl egyszerű tájékozódni, eltelik egy negyedév, amíg az ember megérti az amúgy logikus zónabeosztást.

Az UM szeme-fénye a problem-based learning (PBL), ami elvileg a diákok aktívabb részvételén, a tanár koordináló szerepén nyugszik. Ez nagyon jó ötlet, de teljesen talán sehol sem tartják be, főleg nem mester szinten, de azért sok esetben részei megmaradnak (pl. az állandó jegyzőkönyvírás: minden hallgató a negyedév során egyszer minutes-ot ír, amit mindenkinek elküld, így segítve majd, meglehetősen hatékony, a negyedév végén a vizsgára való felkészülést).

Igen, negyedévek, pontosabban a blockok: Maastrichtban az oktatás blockokra oszlik, egy blockban két tárgyat lehet maximum felvenni, ami nem tűnik soknak, de ha az ember jól „beleválaszt”, ez a két tárgy is elég munkával járhat, mivel nagy hangsúly van a folytonos készülésen. Egy tárgyra viszonylag kevés hallgató jár, egy 20 fős kurzus soknak számít, de volt szerencsém hat fős órákra is járni. A folytonos tanulást a megdöbbentően gazdag könyvtár és online folyóirattár segíti, amivel érdemes minél hamarabb megismerkedni.

Az egyetemi lét elengedhetetlen kelléke a UM Card, amit az első nap kap meg mindenki: ezzel lehet fénymásolni, nyomtatni, ruhatárat használni, könyvtárba bemenni és kölcsönözni, vizsgán személyazonosságot igazolni: tehát érdemes nem elveszíteni és ha kérik, valamilyen előnyös fényképet küldeni az ezt készítő irodának.

Összességében az egyetem meglehetősen jó: kellő szabadidőt biztosít azért azoknak, akik inkább az ún. hobbi-Erasmus felé orientálódnak, ám kellő lehetőséget és workloadot ad azoknak, akik inkább keményebb, olvasósabb kurzusokra és szellemi örömökre vágynak.

Fontos megemlíteni a nemzetközi iroda segítőkészségét és kedvességét: a nyitvatartási időben mindig készségesen segítettek, intézkedtek, pecsételtek, faxoltak, ez egyértelmű pozitívum.

(Megjegyzés: természetesen a tanulmányi rendszer az adott félévi állapotokat tükrözi, ez a jövőben változhat). 

Praktikum

Elsőként a megközelítés. Bár a fapados járatok hálózata állandóan változik, pár tanács adható a repülni vágyóknak: Wizzairrel Eindhovenig, onnan vonat; BrusselsAirlines/Wizzairrel Brüsszelig, onnan vonat, Germanwingsszel Köln/Bonnig, onnan vonat. Eindhovenből indulnak az OrangeWays járatai is, aki bírja az egész éjszakás buszozást, csomagkorlátozás nélkül utazhat. Kalandosabbaknak ajánlható a német vasutak rendszeres akciója, amivel a korán foglalók a Bécs–Utrecht távot potom pénzért utazhatják le.

Hollandiában a legcélszerűbb módja a közlekedésnek a vasút (www.ns.nl), ami bár közmondásosan pontatlan, de azért még mindig elég megbízható. Igaz, külföldiként és nem rendszeres utazóként a minden kedvezmény nélküli jegy kicsit drága lehet.

A szállás legegyszerűbb és legkényelmesebb módja a UM Guesthouse valamelyik épületének igénybevétele. Ez melegen ajánlott (csakúgy, mint a korai jelentkezés), mivel albérletet szerezni négy hónapra nem egyszerű, bár az is igaz, hogy az albérlet egy hónapra lényegesen olcsóbb is lehet egy guesthouse-os elhelyezésnél. A legnagyobb létesítmény a Brouwersweg 100 alatt található Main Guesthouse, ami a magyarok számára is ismerős sokszintes, sokszobás, közös fürdős és konyhás koli, természetesen egy-két minőségi kategóriával följebb a megszokottnál. Ennek megvan az az előnye, hogy sok emberrel lehet találkozni, mindig van valamilyen parti, egyszóval nagyon szociális hely. Aki picit másra vágyik, azok választhatják a kisebb befogadóképességű, családiasabb(?) létesítményeket, amik elszórva vannak a városban. Itt érdemes vigyázni arra, hogy ezek nem mindegyike közgazdászoknak lett kitalálva, magyarán a közgáztól elég messze helyezkedhet el.

Igaz, a város nem nagy, és a bicikli alapfelszereltség, ezzel lényegesen megkönnyíthetjük dolgunkat. Érdemes már jóelőre gondoskodni a bicikliről (megvenni előző félévben kint tanulóktól), mivel az exchange studentek érkezésével a 100 euró alatti biciklik piaca erősen lerablódik, egy-két hétbe is beletelik, amíg egy „olcsó, de jó” biciklire szert tehetünk. Fontos tudnivaló lehet, hogy a lámpa meglétét a rendőrök vizsgálhatják, ha nincs vagy nem működik, azért büntetés jár, tehát ezt a kockázatot is bele kell kalkulálni a biciklizésbe.

Bevásárlásnál érdemes az eklektikát követni: bizonyos termékeket érdemes olcsón az Aldiban megvenni, egyesekért pedig érdemes a kicsit drágább C1000-be Albert Heijnba menni. Általánosságban azonban elmondható, hogy ezt érdemes a helyszínen kitapasztalni, illetve igénybe venni az egyetem által készített kis információs füzetecskét használni, amiben még nagyon sok hasznos információ szerepel.

Utolsó frissítés: 2016.07.28.