Október - 2017
H K S C P S V
  01
02 03 04 05 06 07 08
09 10 11 12 13 14 15
16 17 18 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31  

Göteborg University

     Az utóbbi fél év nagyban megváltoztatta az életem, illetve a gondolkodásmódom. Olyan nézőpontokkal, gondolatokkal és emberekkel találkoztam, amelyek nagy hatással voltak mind a személyiségemre, mind a gondolkodásomra. A következő néhány oldalban megpróbálom rendszerezetten bemutatni a Svédországban eltöltött szemeszter során szerzett élményeimet, tapasztalataimat.  

Választásom háttere 

    Mindenek előtt érdemes kitérni arra, hogy miért pont Svédország és miért pont Göteborg lett az Erasmus tanulmányaim helyszíne.

    Számomra három befolyásoló tényező volt, mielőtt megpályáztam a kinti lehetőséget. Egyrészt szerettem volna egy olyan országban eltölteni a tanulmányaimat, amely nagyban eltér az általam korábban megismert Közép-, Kelet-, Dél-, illetve Nyugat-Európai kultúrától, életstílustól. Úgy hittem, hogy Skandinávia feltétlenül egy olyan pluszt adhat az eddigi szemléletemhez, gondolkodásmódomhoz képest, amiért megéri belevágni ebbe az életre szóló kalandba. Másrészt szerettem volna, ha a hosszú távú tanulmányi céljaimba illeszkedő tantárgyakat tanulhatok, harmadrészt pedig fontosnak tartottam, hogy olyan egyetemre menjek, amely földrajzi elhelyezkedéséből adódóan lehetőséget nyújt a környező térség megismerésére is.

    Mivel Göteborg mindhárom fenti szempontnak megfelelt, így a döntésem viszonylag gyors és egyszerű volt. 

A mindennapok  

    A félév sok újdonsággal szolgált, de ami a leginkább szembetűnő  különbség volt a korábbi életemhez képest, az itteni emberek életstílusa, valamint ahogy az emberek magához az élethez és egymáshoz viszonyulnak.

    A rohanó budapesti hétköznapok, a folyamatos sorban állások, az utcán éjt-nappallá téve hömpölygő tömeg után Göteborg békéje és csendje gyorsan magával ragadott. Korábban ahhoz voltam szokva, hogy az emberek élete egyenlő a folyamatos rohanással, kint azonban megismertem, hogy lehet ezt máshogy is csinálni.

    Göteborg, a maga közel 500.000 lakosával Stockholm után Svédország második legnagyobb városa. A város korábban – a svéd hajózás fénykorában – kiemelkedő hajózási központnak, valamint iparvidéknek számított. Ennek a nyomai még ma is kézzel foghatóak, amikor az ember a városban, illetve az aglomerációban jár. A hatalmas kikötő mellett azonban Göteborg belvárosa olyan nyugodt és békés világba viszi az embert, amely egy idő után minden itt élő és dolgozó emberre átragad. A jóléti államnak köszönhetően a mindennapi nyugodtság és biztonság érezhető, akár a tömegközlekedés során, akár az egyetemi hétköznapokban vagy a bevásárlás során.

    Kiérkezésem első napján, amikor egy fiatal svéddel beszélgettem, megtudtam, hogy sokan a világ legnagyobb kisvárosaként tartják számon a várost. Az ezt követő hat hónap megértette velem, hogy miért is.

    Ha valaki Göteborgba jön ne káprázatos történelmi épületekre, emlékhelyekre készüljön – bár ezekből is van néhány –, ne is egy pezsgő, európai világvárosra, hanem egy nyugodt, lelassult kisvárosra, amelynek atmoszférája hamar magával ragadja az embert. 

Szállás 

    Az egyetemen tanuló diákok elszállásolása több, egymástól igen nagy távolságra lévő kollégium keretein belül. A nagy távolságok ez esetben mondjuk 50-60 perces utat jelentenek a két legtávolabbi kollégium között.

    Én Dél-Göteborgban választottam egy kollégiumot – itt érdemes kihangsúlyozni, hogy amikor elküldik a lehetséges kollégiumokat érdemes már másnap bejelentkezni a kiszemelt kollégiumért, máskülönben könnyen kollégium nélkül maradhat az ember – közel 15 percnyi villamosútra az egyetemtől. A kollégium neve Fridhemsgatan volt.

    A kollégium négy emeletes, minden emeleten 12-15 diákot szállásolnak el. Mindenkit jól felszerelt, konyhával és fürdővel ellátott körülbelül 16 négyzetméteres nappalival rendelkező egyszemélyes garzonokban helyeztek el minket. Őszintén szólva a szállás a kollégium belsejét tekintve a legjobb az általam látott négy kollégium közül. Egyetlen hátránya csupán, hogy a kollégium szomszédságában Göteborg legnagyobb temetője található, valamint a szociális élet nem annyira vibráló, mint például Olofshöjd-ben. Először azt gondoltam, hogy a temető közelsége megnehezíti majd az ottlétemet, de hamar rá kellett jönnöm, hogy napok alatt képes az ember teljes egészében megszokni a körülményeket. 

Tanulmányok 

    Egy újabb különbséget jelentett az egyetem a hazai tapasztalatokhoz képest. Az egyetemen számomra szokatlan módon kettéosztanak minden félévet két negyedévre, az egyik esetemben január 20-tól március közepéig, a másik március végétől június elejéig tartott.

    Negyedévente két – azaz 2 – tárgyat kell minden hallgatónak felvennie. Ezek a tárgyak esetemben menedzsmenthez kapcsolódó  szaktárgyak voltak. Az Erasmus során lehetőség van kipróbálnia magát a hallgatóknak az egyetem angol nyelvű mesters kurzusain is.

    Az egyes tantárgyak hetente általában kétszer, maximum háromszor 120 percet jelentenek – szünetekkel együtt –, ami azt jelenti, hogy az egyetem mellett az embernek igen sok szabadideje marad. Természetesen a kevés órát úgy próbálják egyensúlyba hozni, hogy számos otthoni és órán kívüli csoportos feladatot adnak a számunkra.

    Úgy gondolom ez a rendszer igen jó lehetőséget ad arra, hogy az adott tárgyakban komolyan elmélyedhessünk. Nekem például lehetőségem volt a félév során számos csoportmunkában részt venni, ellátogatni és egy munkaegység megszüntetése utáni esetet személyesen a Swedish Posten-nél is megvizsgálni.

    A kurzusok kiemelt hangsúlyt fektetnek az egyéni, illetve a csoportos prezentációkra – volt olyan tantárgy, ahol 4 alkalommal kellett 15-20 perces prezentációt tartanom a két hónap alatt -, valamint arra, hogy a diákok az órán megtanult anyagot könyvtári és egyéb segítséggel még tovább mélyítsék.

    A számonkérés módja többnyire a prezentációkon, a beadott egyéni és csoportos dolgozatokon alapul, egy-egy tárgyból pedig írásbeli vizsgák jelentik az osztályozás fő módszerét. Sok helyen a tanult különböző anyagok igen mély, többnyire ki nem mondott összefüggéseire kérdeznek rá ekkor. 

Szociális élet 

    A Fridhemsgatanban tapasztalt körülmények – mindenkinek saját konyha, fürdő -, valamint az azonos nemzetek közül jövő csoportosulások – főleg az angolul kevésbé jól beszélő nemzeteknél (franciák, spanyolok) – sajnos sok esetben megnehezítették az első hetekben a szocializációt.

    A svédek alapvetően – a sztereotípiákkal ellentétben – egy nagyon barátságos, nyitott nemzet, az itt élők bárkivel szívesen beszélgetnek, feltéve, hogy hajlandóak vagyunk mi megtenni az első lépést. Tapasztalataim szerint ez nagyon fontos. Ők alapvetően nem mennek oda az emberhez, nem nyitnak az ismeretlenek felé, de ha mi képesek vagyunk megtenni az első lépést, akkor nagyon érdekes és izgalmas beszélgetésekben lehet részünk.

    A svédek közül lényegében mindenki nagyon magas szinten beszél angolul, kezdve a fiatal taxisofőröktől az idős tengerészekig – erről volt szerencsém személyesen meggyőződni.

    Az egyetem által szervezett közösségi programokról azonban nem mondhatni, hogy igazán hatékonyak lettek volna. Rengeteg szervezési hiba volt kezdetben, később pedig – februártól – lényegében nem voltak közösségi programok.

    Nekem szerencsére sikerült megtalálnom azokat az embereket, akikkel hamar sikerült nagyon jó kapcsolatot kialakítanom és emiatt a szemeszter túlnyomó része igen érdekesre és izgalmasra sikerült.  

Anyagiak 

    Svédország igen drága a magyar árakhoz viszonyítva. A kollégiumi szállás havi 250-350 euro között van, míg a megélhetés olyan 300-400 euró közé esik. Ebbe a 300-400 euróba azonban nem tartozik bele semmilyen Göteborgon kívüli utazás, vagy komolyabb kikapcsolódás, szórakozás.

    A hétköznapi árak megközelítőleg 30-50%-kal magasabbak a magyar áraknál, de természetesen egyes termékeknél ennél sokkal kisebb vagy sokkal nagyobb különbség is megfigyelhetők. 

Összegzés 

    Összességében azt gondolom, hogy Svédország és Göteborg egy egyedi és különleges élmény mindenki számára. Nyugodtságával és atmoszférájával engem nagyon hamar magával ragadott, ahogy szerintem az odalátogatók és hosszabb ideig ott maradók többségét is.

    Az egyetem a hazai oktatási módszerektől és megközelítéstől jelentősen eltér – több teret ad az egyénnek az adott tárgyban való kibontakozásra – emiatt tanulmányi szempontból is igen hasznosnak ítélem az előző szemesztert.

    Amire fel kell készülnie a kiutazóknak az a kezdetben kevésbé izgalmas szociális élet, valamint az olykor borsos svéd árak. Ennek ellenére, aki belevág a kalandba annak egy örökre szóló élményben lesz része.

Utolsó frissítés: 2016.07.28.