Október - 2017
H K S C P S V
  01
02 03 04 05 06 07 08
09 10 11 12 13 14 15
16 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31  

Hallgatói beszámoló - 2008/09

Technische Universität München - Weihenstephan

     2009. március 28-án érkeztem Freisingbe. Freising egy körülbelül 40000 fős város, Münchentől 40 km-re északra. Igazi egyetemi város, területének egynegyedét az egyetemi városrész teszi ki. A campus óriási területen fekszik a Weihenstephani-hegy lábánál. Itt találhatóak a Technische Universität München kertészeti, tájépítészeti, mezőgazdasági, táplálkozástudományi és élelmiszertechnológiai karai, gyönyörű modern épületekben, rendezett környezetben. Valamint itt foglal helyet a Weihenstephani Főiskola (Fachhochschule Weihenstephan) is, ahova szintén hasonló szakokra lehet pályázni a Corvinus Egyetemről.

     Én az élelmiszertechnológiai szak hallgatója voltam négy hónapon keresztül és lehetőségem volt arra, hogy a szakdolgozatomhoz szükséges méréseket elvégezzem, valamint az ottani szakirodalomból merítve anyagot gyűjtsek.

     A szakdolgozatom kísérleteit a tejipari tanszéken végeztem, ahol kezdetektől fogva mindenki nagyon kedves és segítőkész volt. Témavezetőm Sebastian Karasch volt, aki már négy éve foglalkozik a tej- és tejtermékek homogénezésével, így már az első pár napban világossá vált, hogy nagyon jó kezekbe kerültem. Ezen az egyetemen általános elvárás, hogy a hallgatók minimum 3-4 hónapot foglalkozzanak szakdolgozatuk elkészítésével, a szükséges mérések elvégzésével. A választott témából adódóan a labormunka rengeteg időt kívánt, így jobbnak láttam, ha csak a haladó német nyelvi kurzust veszem fel a szakdolgozat-készítés mellé.

Hetente 3-4 napot voltam bent a tanszéken, ugyanis egy teljes kísérlet lefuttatása ennyi időt 

vett igénybe. Itthon a hallgatók az Élelmiszertudományi Karon csupán pár  hetet tudnak foglalkozni a méréseikkel, ez elsősorban a laborok hiányából fakad, valamint abból, hogy ugyanúgy vannak óráik, mint más szemeszterekben. Németországban azonban más a gyakorlat ezen a szakon, a hallgatók igyekeznek időben megcsinálni a tantárgyaikat, hogy utolsó félévben minél alaposabban elvégezhessék a szakdolgozattal kapcsolatos teendőket.

     Freisingben adott volt az összes mérőműszer és könnyen össze lehetett egyeztetni a többi hallgatóval illetve tanárral, hogy kinek mikor van szüksége az adott műszerre. A munkám alapvetően két részből állt: az üzemi gyakorlatból, amikor a tejet a nagynyomású homogenizátor segítségével homogéneztük, valamint a reológiai laborban elvégzett analitikai munkából. Az előbbinél a tanszék földszintjén dolgoztunk az ott kialakított kisüzemben, ami tökéletes mintája volt a nagyüzemi gyakorlatnak, így olyan volt, mintha egy igazi tejüzemben végeztem volna a méréseket.

     A négy hónap alatt rengeteg időt töltöttem az egyetemen, Sebastian mindenben segítségemre volt, az irodalmi források keresésétől egészen a heti eredmények kiértékeléséig. Általános iskolás korom óta jól beszélek németül, de a szaknyelv eleinte nehéznek bizonyult. Ahogy azonban teltek a hetek, egyre jobban belejöttem és már a legbonyolultabb elméleti fogalmakat is ismertem a homogénezéssel kapcsolatban. Ez azonban nem ment volna ilyen könnyen, ha Sebastian nem úgy magyaráz az elején, mint egy kisiskolásnak, amire szükségem volt, hogy minden folyamatot és az egész technológiai művelet hátterét megismerhessem a választott témának. Nagyon barátságos volt és sosem éreztem azt, hogy valamivel is kevesebbet tudnék, mert nem anyanyelvi szinten beszélem a németet. Együtt dolgozhattam a többi diákkal a laborban, mindenki nagyon rendes és jókedvű volt, látszott rajtuk, hogy amin épp dolgoznak, az tényleg érdekli őket és szívesen is csinálják.

     Rengeteget tanultam a német nyelvi órákon, ahol a haladó csoportba sikerült bekerülnöm a szintfelmérő megírása után. Ezeken az órákon csak külföldi cserediákokkal voltam, így hamar megismerkedtem a többi nemzet „képviselőivel”. Itt is szinte játszva ment a tanulás, a tanárnő mindig az adott téma kiscsoportos megbeszélésére sarkallt minket, a végén pedig már közösen fejeztük be a gondolatsorokat. Házi feladatot rengeteget kaptunk, de megérte megcsinálni őket, nekem főleg a fogalmazó készségben segítettek ezek a feladatok. A félév végére nagyon jó kis csapat kovácsolódott a társaságból, leginkább cseh és brazil barátokra tettem szert, de volt török, thai, szlovén, francia, szlovák és pakisztáni csoporttársam is. Más nyelvi csoportok tanulóival, illetve a többi erasmusossal is hamar megismerkedtünk, erre voltak nagyon jók a közös bulik és különféle programok.

     Kéthetente rendezett valaki „Stammtisch”-t, amelynek az a lényege, hogy pár azonos nemzetiségű hallgató összefogott és vacsorát főzött a többi külföldi hallgatónak. Erre a célra ott volt a közösségi ház, ahol egy kompletten felszerelt konyha és óriási étkező fogadta a vállalkozó szelleműeket, vacsorához való bevásárlást pedig az egyetem állta. Számos finomságot kóstoltam abban a pár hónapban, de az Erasmusos csapat egybehangzó véleménye szerint a magyar Stammtisch volt a legnagyobb siker. Azon az estén 6-an fogtunk össze magyar diákok és csináltunk többfogásos vacsorát a körülbelül 40-50 vendégnek. Már maga a főzés is élmény volt, de utána a jól megérdemelt finomságok és az elismerés bezsebelése volt a legjobb érzés. A menüt Móni a Fachhochschule Weihenstephan (A TU München kihelyezett kara melett ez volt a másik felsőoktatási intézmény Freisingben) Erasmus-hallgatója találta ki: túrós tészta volt szalonnával, paprikás csirke uborkasalátával, desszertnek pedig gundel palacsinta.

     A kollégiumi élet is nagyon megtetszett, elmondhatom, hogy a város legszebb kollégiumában laktam. Ezen kívül volt még három kollégium az egyetemhez közel, mindegyik nagyon korszerű és tiszta volt, teljesen az volt az érzésem, mintha a diákok egy-egy nagy felújított társasházban laktak volna. A mi koleszunk egy négyemeletes, három udvaros 35 lépcsőházas épület volt, ahol a szobák úgy voltak kialakítva, mint kétszobás lakások. Egy nagyon kedves német lánnyal laktam együtt, neki is és nekem is saját szobám volt, valamint egy közös zuhanyzónk, wc-nk és konyhánk. Vele is hamar összebarátkoztam, hiszen rendkívül közvetlen és barátságos volt, ő volt az egyetemi strandröplabda-csapat edzője, ezen kívül a kollégiumi közösségi élet egyik kulcsfigurája. Bármi problémám volt, ő mindig segített, tudta, hogy mit-hol-hogyan, kihez fordulhatok további segítségért, akár a tanulmányaimról, akár a személyes dolgaimról volt szó. Többek között részt vett ő is a kollégiumi nyári fesztivál szervezésében, ami szintén óriási élmény volt számomra, hogy minden kollégium egy-egy napra óriási fesztiválhelyszínné változott, programokkal, koncertekkel és persze az elmaradhatatlan bajor sörrel. A sör ugyanis hozzátartozott a mindennapokhoz, az iskolánk területén található a világ legrégebbi sörfőzdéje (Weihenstephaner), de Freisingen belül volt még egy másik üzem is, ami szintén különlegesen finom söröket gyárt.

     Rengeteget tudnék még mesélni az kint töltött időről, de azt hiszem ezek a legfontosabb dolgok, amiket mindenképp meg kell jegyeznem egy Erasmus-os hallgatónak, ha Freisingbe készül. Örülök, hogy a részt vehettem ebben az ösztöndíjprogramban, rengeteg barátot találtam és még jobban megszerettem a szakomat és a választott szakirányomat.

       Bármikor térek is vissza legközelebb Németországba, Bajorország mindig is a szívem csücske marad, és jó érzéssel fogok gondolni erre a négy hónapra, az egyetemre, a többi Erasmus-os diákra és a velük közösen eltöltött időre.  

Utolsó frissítés: 2016.07.28.