December - 2017
H K S C P S V
  01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Hallgatói beszámoló - 2008/09

Université de Marne-la-Vallée

     A 2008-2009-es tavaszi félévet a párizsi Marne-la-Vallée egyetemen töltöttem. Nyugodtan kijelenthetem, hogy eddigi életem legjobb féléve volt ez, élményekben és tapasztalatokban sokat gazdagodtam, egy új életet alakítottam ki, tanultam, barátkoztam, gitároztam, játszottam és nagyon sokat nevettem. 

      A szerencsék sorozata még itthon kezdődött, amikor megtudtam, hogy a legjobb barátnőm is erre az egyetemre, ugyanarra a szakra nyert felvételt. Őt Nórának hívják, ami több vicces félreértést is eredményezett. A kalandok rögtön Ferihegyen kezdődtek, amikor a dolgozók bejelentették, hogy sztrájkolni fognak körülbelül egy héttel a kiutazásunk előtt. Szerencsére mire mi mentünk a helyzet megoldódni látszott, ám a reptéren még mindig káosz uralkodott… Kiutazásnál a figyelmedbe ajánlom, hogy ha fapados társaságot választasz, a kézipoggyász kategóriába a laptop táska + egy kis bőrönd nem fér bele, ám a női kézitáska már annál inkább. (A rendszer visszásságát tükrözi, hogy egyes női kézitáskákba három laptop is beleférne…) 

      A l’Université Paris-est, Marne-la-Vallée, mint ahogy a nevéből is látszik, nem Párizs szívében található, hanem attól keletre, egy Noisy-Champs nevű külvárosban. Kint tudtam meg, hogy Párizs lakossága a külvárosokkal együtt körülbelül Magyarország népességével egyenlő. Akkora a város, hogy öt zónára osztotta a helyi közlekedési hatóság. A zónahatárokra érdemes odafigyelni, hiszen távolodva a belvárostól nem elég egy vonaljegy, külön jegyet kell váltani. Párizsban található a világ talán legnagyobb metró-csomópontja a Châtelet-Les Halles. Ott álltunk hát Nórival igencsak tanácstalanul azon a január végi reggelen, amikor hatalmas csomagokkal megcéloztuk az egyetem biztosította kollégiumot, ahol az elkövetkezendő öt hónapot töltjük majd. Hosszúnak tűnt ez az idő egy idegen országban, a családtól és barátoktól távol. A kollégium Torcy-ban volt, az 5. zónában az RER (a helyi HÉV-nek felel meg) megállójához nagyon közel. Kollégiumi szobát az egyetem minden erasmusos hallgatónak biztosított, aki ezt igényelte. (Riogattak e-mailben előtte, hogy az igénylés visszaküldési sorrendjében osztják ki a szobákat, de odaérkezve láttuk, hogy mindenki kapott szobát.) A kollégiummal nagyon meg voltam elégedve, mindenkinek saját szobája volt fürdőszobával, vécével és egy ici-pici konyhával ellátva. Ágyneműt és edényeket a kollégium nem biztosított, így azok a kevésbé szerencsések, akiknek az előző lakó nem hagyott semmilyen felszerelést, kénytelen volt elgyalogolni a 10 percnyire lévő Carrefourba, ami olyan hipermarket lánc, mint a Tesco vagy a Cora. Az én szobám a második emeleten volt, az egyik legkisebbnek mondható, melynek a havi díja 282 euró volt, ami tartalmazta a víz és fűtés díjakat, de az elektromos áramot nem. Az elektromos társasággal a szerződést egyénileg kellett megkötni, de ebben segített a helyi nemzetközi iroda. 

      A nemzetközi iroda dolgozói nagyon közvetlenek és barátságosak voltak. Amikor beléptünk, kicsit később aznap délután, először a spanyol származású José-hoz irányítottak minket, aki az elhelyezkedéssel és a hétköznapokkal kapcsolatos hasznos információkkal látott el, majd Veronique vette át a félévünk egyengetését, ő az iskolai ügyekkel foglalkozott, intézte a beiratkozást, a diákigazolványt (ami az itthon megszokott ügymenettel ellentétben körülbelül 10 perc alatt elkészült).  

      Nórival mindketten a Nemzetközi Kereskedelem master első évére iratkoztunk be. Megpillantva az órarendet először meglepődtünk, mert az összes óra 2-3 kreditet ért, és volt belőlük rengeteg. Szerencsére az itthoni egyetem megelégedett hat tárgy elvégzésével is. Az órák francia nyelven folytak, és egy idősáv 120 perces volt. Ugyan a kinti szak nem illett bele teljes mértékben az itthoni tanulmányaimba, mégis értékes új ismeretekkel gazdagodtam. Az órákon 15-20 ember vett részt (lehet, hogy ez a kis létszám csak a mesternek köszönhető…), és az itthoni szokásoknak megfelelően előadásokat hallgattunk, csoportos munka nem igazán volt. Az oktatók az anyagot minden óra elején nyomtatva kiosztották, és vizsgán azt kérték számon. A vizsgákról annyit még elmondanék, hogy a tanárok csak annyiban vették figyelembe, hogy külföldi cserediákok vagyunk, hogy használhattunk szótárat. Amikor ezt megtudtuk, az első pár órán emberfeletti teljesítménynek tűnt ugyanolyan követelmények mellett levizsgázni mindenből, hiszen a mi helyzetünket nyelvi akadályok is nehezítették, de utólag látom, hogy azért persze teljesíthetőek a követelmények. 

      Iskolán kívüli elfoglaltságban is részt vettünk a francia csoporttársainkkal egyszer, amikor amerikai diákok érkeztek, akik szintén kereskedelmet tanultak otthon. Egy ártárgyalást kellett szimulálnunk angolul, melynek kapcsán érdekes, és a jövőben minden bizonnyal hasznos következtetéseket vontam le a franciák és az amerikaiak tárgyalási technikájával kapcsolatban. Ez az élmény lehetőséget adott nekünk, hogy közelebbi ismeretséget kössünk a francia csoporttársainkkal is, akik kedvesnek és segítőkésznek bizonyultak ugyan, de velük a kapcsolat sajnos felszínes maradt. 

      A kollégiumnak köszönhetően, az erasmusos hallgatók között hihetetlenül szoros kapcsolat alakult ki. Barátokat szereztem a világ minden tájáról, sok spanyol, olasz és szlovák volt, jött egy fiú Mexikóból, sőt egy nagyon nyugodt vérmérsékletű kolumbiai baráttal is összehozott a sors. Egymás között is franciául beszéltünk, mivel voltak, akik nem tudtak angolul. Még Cathal, az ír srác sem volt hajlandó angolul megszólalni, mindig azt mondta, hogy nyelvet tanulni jött ide. Lehet, hogy azért, mert különböző nemzetek képviselői voltunk ott, mégis minden egyes embert külön egyéniségnek látok. Azóta, ha meghallok egy külföldi hírt, mindig azok az arcok jutnak eszembe, akiket Torcy-ból ismerek, nekem már ők jelentik az országot, amelyet képviseltek. 

      Végezetül a „piszkos anyagiakról” is írok pár szót, rögtön az elején rádzúdítva a legsokkolóbb számot. Mindennel együtt havonta körülbelül  600-800 eurót költöttünk, és az a rossz hír, hogy ennyiből nem éltünk puccos nagypolgári életet. Párizs nagyon drága. A szobán kívül költöttünk a diákbérletre, de csak a 4-5. zónára vettük meg 31 euróért, amivel hétvégén, iskolai szünetekkor és ünnepnapokon be lehetett menni a belvárosba is. Vettünk telefont is, ez körülbelül havonta 20 euróba került, de oda kell figyelni, hogy kint a telefonfeltöltésnek határideje is van. Hiába van a kártyán még kredited, ha letelik az a pár hét, érkezik az sms, hogy csipkedd magad, mert már csak 3 napod van… Az internetet is mindenkinek saját magának kell beköttetnie, nem biztosít a kollégium semmilyen vezeték nélküli hozzáférést, ám ha szemfüles vagy, meg tudod beszélni valamelyik szomszédoddal, hogy osszátok a netet. Van egy jó hírem is, a francia állam is támogatja a diákokat, interneten lehet igényelni egy CAF nevű lakhatási támogatást, melynek összegét egyénileg mindenkinek kiszámolják, így kissé sokáig tart a procedúra, de még ha az utolsó hetekben is, meg fog érkezni ez az összeg. 

      Nórival megegyeztünk, hogy inkább élményekre költünk, mint új ruhákra, vagy hogy étteremben ebédeljünk minden hétvégén. Párizs sok lehetőséget tartogat, voltunk koncerteken, sétáltunk az Eiffel torony tövében, ültünk a Szajna parton. Béreltünk biciklit, vagy csak sétáltunk, fapados turistaként bejártuk a belváros minden zegzugát. Tavasszal a város is kicsit feléledt, egyre többen ültek ki a parkokba, vagy a kávéházak teraszaira beszélgetni. Az emberek sokkal nyugodtabbnak tűnnek mint itthon, nem rohannak, sőt időnként egy-egy futó mosolyt is megengednek maguknak. Akármerre indulsz el, biztos, hogy egy 15 perces séta után parkba botlasz. Vannak gyönyörűen karbantartott díszkertek ugyanúgy, mint eldugott füves-fás, vagy éppen modern parkok. Legtöbbjükben nincs olyan szabály, hogy fűre lépni tilos, hiszen a pihenést szolgálják, és elhiheted, hogy tavasszal benépesülnek rendesen. A párizsiak mindennek megadják a módját, kockás abroszon piknikeznek, miközben talpas pohárból isszák a bort. Szinte mindenhol éneklő-gitározó fiatalokba lehet botlani, legtöbbjükkel a Szajna parton. Mi is mentünk nagy csapattal, sétáltunk, énekeltünk, gitároztunk, boroztunk, játszottunk. Párizs forgataga befogadott minket, és közben egy kicsit mi is párizsiak lettünk.

Utolsó frissítés: 2016.07.28.