December - 2017
H K S C P S V
  01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
11 12 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Hallgatói beszámoló - 2009/10

Universiteit Gent

Az Erasmus ösztöndíj keretében a 2009/2010-es tanér őszi szemeszterét Belgiumban töltöttem Gent városában.

Ez egy igazi egyetemi város, nagyon sok diákkal, közel (25 perc) Brüsszelhez. Igazán otthon tudja magát érezni itt az ember, hiszen mindenki nagyon kedves, illetve a városnak van „olyan igazi belga hangulata”. Nagyon sok campus található itt, együttesen University of Ghent néven szokták emlegetni, az összes létező kart magában foglalja. A város nem túl nagy, így könnyen megközelíthető minden tömegközlekedéssel illetve biciklivel, az utóbbi itt nagyon népszerű közlekedési eszköz.

Én a közigazgatási karon voltam, ahol egy International Business Program-ban vehettem részt.

Az utazás 

Belgiumot többféle módon meg lehet közelíteni. Repülővel, busszal, autóval illetve vonattal. A leggyorsabb természetesen a repülő ez mindösszesen másfél órát vesz igénybe, és ha sikerül időben jegyet foglalni, akkor egész jutányos áron juthatunk hozzá a jegyhez (20 ezer forint). A leghosszabb időtartamú az a busz, majdnem 20 óra, de a jegyárak igen jutányosak, oda-vissza 27 ezer forint, ha egy hónappal az utazás előtt megvesszük a jegyet. A vonatról sajnos nem tudok semmilyen információt azon kívül, hogy nagyon sokszor kell átszállni emellett nagyon drága is.

Ha repülővel érkezünk, akkor Brüsszelben landol a gép, így onnan vonattal 10 euróért eljuthatunk Gentbe a vasútállomásra.

Ha busszal érkezünk, akkor a busz érinti a várost, így egyből a célállomásra érkezünk. Ha a buszos utat választjuk, akkor figyelni kell, hogy Bécsben át kell szállni, hiszen az Eurolines nem indít közvetlen járatot Magyarország-Belgium között. 

Szállás 

A félév során kollégiumban laktam, mivel megpályáztam és kaptam, így nem volt probléma, hogy augusztus 26-án mikor megérkeztem azonnal be is költözhettem. A hivatalos beköltözés szeptember elsején volt, így addig naponta 9 eurót kellett fizetnem a szállásért.

Akik nem kaptak kollégiumot azok vagy már az előre kibérelt lakásokban laknak, vagy akik még szállást keresnek azok hostelekben laknak. De mivel ez egyetemi város, tele diákokkal könnyű szállást találni.

A kollégiumért havonta 200 eurót kell fizetni, ebbe minden benne van. A studio lakások és szobák ára 200-400 euró között mozog. Ebbe szintén benne van már minden költség.

A kollégium nagy előnye még, hogy együtt laksz a többi Erasmusos diákkal, így nem kell azon aggódni, hogy nem lesznek barátaid, illetve a problémákat is könnyebb együtt megoldani, hiszen mindenki „hasonló cipőben jár”. 

Oktatás 

Az iskola kezdése előtt lehetőség volt egy intenzív nyelvi kurzusra. A kurzus augusztus 26-án délután fél kettőkor kezdődött. A megadott címre egy nyelviskolába kellett menni, ahol megmondtam a nevemet és átvehettem a könyvemet. Ezzel el is volt intézve a regisztráció. Az oktatás nem messze e regisztrációs irodától egy másik épületben volt. Minden nap hétfőtől péntekig fél kettőtől fél ötig tartotta az órák. Ebből 2 óra volt a rendes óra és egy óra a nyelvi labor, ahol fülhallgatók segítéségével gyakorolhattuk a kiejtést, illetve az aznap tanultakat. Házi feladatot néha kaptunk, ez általában egy- két feladat szokott lenni.

A csoportban általában 20 fő van egyszerre. Próbálják úgy intézni, hogy az azonos országból érkezők egy csoportba kerüljenek. A mi csoportunkban voltak portugálok, törökök, litvánok, észtek, bolgárok egy argetin fiú és mi hárman magyarok.

A tanárnőnk egy nagyon szimpatikus és igazán fiatalos középkorú nő volt Inas. Nagyon sokat mesélt a tipikus helyi dolgokról, illetve hasznos információkkal látott el minket, mint például, hol lehet a legjobb sört kapni a városban.

A kurzus felénél és a végén van egy teszt. A végső teszt a fontos, hiszen azzal zárjuk a vizsgát. Ez három részből áll egy írásbeli, egy hallás utáni értés és egy szóbeli rész.

Az egyetemi oktatás nekünk szeptember végén kezdődött. Kaptunk 10 tantárgyat, ami közül választhattunk. Ezek igazából EU-s és gazdasági vonalat erősítő  tárgyak voltak. Egy tanóra 120 perc, egyszeri 10 perces szünettel. Az órákra általában rendszeresen készülni kell, hiszen minden hétre jutott olvasmány, amit a következő héten dolgoztunk fel. A vizsgák is ezekre az anyagokra épülnek. Egy félévében egyszeri lehetőség van a vizsgák letételére. Meglepő viszont, hogy a tanárok mennyire segítik a diákok tanulását, és a kinti „Neptun” rendszerbe, mely náluk Dokeos néven fut, minden előadás után feltöltik az anyagot, így nem szükséges a jegyzetelés.  

Szórakozás 

Mivel Ghent egyetemi város, ezért számos lehetőség van az iskola utáni kikapcsolódásra. A belga diákok ez igen nagy szeretettel ki is használják és délután 2-3 óra tájékán már gyűlnek is a sörözőkben, hogy kipihenjék az iskola fáradalmait. J Van egy utcájuk Overport a neve. Ha Gentbe mész ezt az első „látnivalók” között sorolják a helyiek. Egy utca, ami tele van szórakozóhelyekkel és bárokkal, itt kapcsolódik ki mindenki. Hétfőtől vasárnapig. A belépés általában ingyenes mindenhova, és mindegyik este másik szórakozóhely csalogatja italakcióikkal a bulizni vágyó fiatalokat.

A másik ugye a sör. Mert ha Belgium, akkor sör. Mindenképp ki kell próbálni, a választék végtelen. A kedvencem nekem a mézsör lett, ami igazán finom! És kötelező a ház sörének kipróbálása is!Your browser may not support display of this image.

A múzeumok is csalogatják a diákokat, vasárnaponként ingyenes a belépés a múzeumokba, hétköznapokon, a 26 éven aluliak pedig 1 euróért mehetnek be.

Belgium remek kiindulópont utazgatáshoz is. Olcsó fapados járatokkal könnyen megközelíthető  Hollandia, Franciaország, Anglia és Skócia is. Csak szemfülesnek kell lenni a jegyfoglalásnál.

Ha az országon belüli utazást választjuk, akkor a vásároljunk a vasútállomáson Go Pass bérletet, mely 50 euró és 5 retúr jegyre érvényes, melyet 1 évig lehet felhasználni. Csodálatos város Brüsszel, Brugge, Ieper.

Illetve, ha hétvégén vonatozunk, azt fél áron tehetjük. 

Közlekedés a városban 

A diákok többsége biciklivel jár egész évben, és remekül tudnak esős időben is egyensúlyozni egy esernyővel a biciklin. Bérlésre lehetőség van, ez a legegyszerűbb módszer, kaució 60 euró, plusz 20-30 euró, ez kb. 4-5 hónapi bérlésre szól.

A tömegközeledés és rendkívül jól kiépített a városban, jár villamos busz is. Itt lehetőség van 10 alkalmas jegy vásárlására, mely 8 euró, illetve havi bérlet diákoknak 21 euróba kerül.

Ellenőrök, nem nagyon vannak, de óvatosan kell bliccelni, mert ha előbukkannak, akkor aztán fizethetjük a büntetést, ami 150 eurót nyom. 

Étkezési lehetőségek

A városban akad számos otthon is ismert szupermarket, mint például az Aldi vagy a Spar. Itt be tudunk vásárolni és esetleg otthon főzni.

Ha valaki nem tud, vagy nem szeretne főzni, annak is számos lehetősége van az étkezésre. Sült krumplit és szendvicseket minden sarkon kapni (2-4 euró), de nagyon közkedveltek a piták és gyros félék is. Van McDonalds is a városban ezt a központban lehet megtalálni, hasonló árakkal, mint otthon.

Összegzés 

Elképesztően sok élménnyel lettem gazdagabb az elmúlt félév során. Barátságok kötődtek, amik remélem nem fognak megszakadni, ezután sem. Sokan kérdezik, hogy milyen volt? Szavakba önteni nem lehet, hiszen az élményeket nem tudnám visszaadni, úgy, ahogy azok bennem élnek. Szóval én mindenkinek csak ajánlani tudom, mert tényleg életre szóló élményt fog jelenteni.  

Utolsó frissítés: 2016.07.28.