Október - 2017
H K S C P S V
  01
02 03 04 05 06 07 08
09 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
24 25 26 27 28 29
30 31  

Hallgatói beszámoló - 2009/10

Fatih Üniversitesi

Az előző félévemet Erasmusosként Isztambulban töltöttem.

Azért ide jelentkeztem, mert nagyon érdekelt a város, a kultúra, a „kelet és nyugat találkozása” és persze nem utolsó sorban ez tűnt a legkalandosabbnak.

Már a kiutazás előtt rengeteg bonyodalomban volt részem. Először is - jó tanács - aki Törökországot jelöli meg, készüljön rengeteg türelemmel, bármiféle ügyet is akar elintézni. Rendkívül kedvesek, barátságosak, segítőkészek, de borzasztó megbízhatatlanok például a határidőket illetően.

A repülőgép társaság, ahol a repülőjegyünket lefoglaltuk (Katinkával, a másik Erasmusossal), az indulás előtt becsődölt, így egy bulgáriai járat mellett döntöttünk. Nem bántuk meg, három csodaszép napot töltöttünk a bolgár tengerparton, majd busszal továbbutaztunk Isztambulba.

 Fel voltunk készülve a legrosszabbra, a kiutazás előtt ugyanis Törökország európai részén özönvízszerű eső hullott, 80 éve nem tapasztaltak hasonló esőzést és áradásokat az országban. Ennek szerencsére hűlt helyét találtuk.

Az egyetem kollégiumáról nem sok pozitívumot olvastam (fiúk-lányok külön kollégiumban 15 km-re egymástól, kint van a város szélén, túlzott fegyelem, este tilos elhagyni az épületet, stb.), így hát úgy döntöttünk, az első napokban egy hostelben szállunk meg, később pedig albérletet keresünk. Igazi egyetemisták lévén a város legolcsóbb szállását foglaltuk le. Az interneten azt olvastuk róla, hogy a város szívében található; tiszta, tágas szobákkal rendelkezik és elképesztő hangulatú. Nem kis meglepetésünkre az egyik szűk sikátor végében egy tollal írt, félig lekopott matricán találtuk meg ennek a fantasztikusnak ígért helynek a nevét…

Becsengettünk, majd pár perccel később egy mezítlábas, sötét bőrű, félig raszta - félig felnyírt hajú, rendkívül fáradt és szűkszavú fiatalember nyitott ajtót. Bevezetett minket egy szűk folyosóra és elindultunk felfelé. Csak meneteltünk egyre feljebb a bőröndjeinkkel, sötét volt és dohszag. Végül feljutottunk a legfelső emeletre, ahol egy igazi életművész közösséget találtunk – világutazók, stopposok, hippik, művészek, stb. Egy elképesztő hetet töltöttünk itt, de a higiéniai körülmények miatt továbbálltunk. Átköltöztünk egy másik hostelbe (www.hostelworld.com-on rengeteget találtok). Mindeközben nagy erőkkel kutattunk állandó szállás után. Megtudtuk, hogy az egyetem (Fatih University) a városközponttól kb. 40 km-re van, ami jócskán leszűkítette a lehetőségeinket, a központban ugyanis számtalan kiadó lakást hirdettek, de így 2,5 óra lett volna az út, naponta 5 óra (nem túlzás, az első két hétben én számtalanszor megtettem ezt a távot). Így Avcilar kerületben keresgéltünk tovább, ami épp félúton van.

Kilátástalannak tűnt a tökéletes albérlet megtalálása, ezért a megérkezés után 2 héttel beköltöztünk a kollégiumba. Óriási élmény volt megismerni a muszlim lányok életét, a vallást, a hihetetlenül nagy gondolkodásbeli különbséget, a mindent, mégis határtalan örömmel költöztem ki onnan. Kitartásunknak köszönhetően ugyanis megtaláltuk Az Albérletet egy ingatlanközvetítő irodán keresztül. Mikor megmutatták a lakást, az egyetemen próbáltam segítséget kérni a koordinátortól, mindössze annyit, hogy minden felelősség nélkül jöjjön el és fordítsa le nekünk a szerződést törökről angolra (mindössze egy központi ingatlan közvetítőnél beszéltek angolul). Süket fülekre találtam, így az egyetemen megszólítottam egy lányt, aki szívesen eljött már aznap délután és a végén még alá is írta nekünk a szerződést… általában ilyenek a törökök – szívesen segítenek, főleg, ha az ember külföldi.

Pár szót az egyetemről. A Fatih University a legvallásosabb magánegyetem Isztambulban. A kilátás gyönyörű, a tengerre néz, az épületek újak, a környezet virágos-fás, pont olyan, mint az egyetem honlapján. Kár, hogy a város szélén - vagy inkább még azon is túl van. Mester képzésben vettem részt a Közigazgatás- tudományi karon. A tanárokról csak jót tudok mondani. Mindegyikük külföldön tanult, színvonalas órákat tartottak, hasznosnak érzem az ott tanultakat. Rengeteg beadandó feladatunk volt, 20-30 oldal terjedelemben. Összesen négy tantárgyat vettem fel, melyek mindegyike gond nélkül teljesíthető volt. Ezen kívül néha bementem egy-egy török nyelvórára is, de hamar elmúlt a kezdeti lelkesedés. Meglehetősen intenzíven oktatják a török nyelvet, sok időt kell szentelni rá. De a leginkább a mindennapok során gyarapodott a szókincsem: a központi kerületen kívül nem jellemző, hogy a boltosok, ügyintézők angolul beszélnének, így hamar elsajátítottuk az alapvető kifejezéseket. 

Mindössze 5-en 6-an voltunk egy-egy órán, ezért szinte mindig a professzorok irodájában tartottuk őket. Az óra kezdete után néhány perccel a tanárok általában telefonáltak a felszolgálóknak, akik kávét, teát szolgáltak fel mindenkinek. Sajnos nem volt egyetlen Erasmusos csoporttársam sem.

Meglepő módon az Erasmusos közösség nem volt összetartó. Voltak, akiket csak egyszer, az orientációs napon láttunk. Valószínűleg ez a város nagysága miatt volt így. A bolgár és finn srácok, akikkel a legszorosabb volt a kapcsolatunk, a kollégiumban maradtak- ahol teljes kiszolgálásban volt részük – reggeli, vacsora, takarítónő, iskolabusz, a pincében edzőterem, stb. – a csapat másik része a lánykollégiumban (Büyükcekmece), a harmadik rész a városközpontban (Taksim), mi mindennek a félútjában (Avcilar), a negyedik csoport pedig valahol olyan messze, ahol soha nem is jártunk.

A mi albérletünk volt a center, rengeteg házibulit tartottunk. Az isztambuli éjszakába nem mindig merészkedtünk. A központ legfőbb utcáján (Istiklal Caddessi ) napi 24 órában hömpölyög a tömeg, rendőrök sétálgatnak, de az arról leágazó kisebb utcák már kevésbé bizalomgerjesztőek. Rengeteg transzfesztita járkál éjszakánként az utcákon, de ehhez hamar hozzászokik az ember szeme. Sokszor láttam utcai verekedést, nem tudom, milyen lehet a nyári szezonban, mikor rengeteg a turista, de nem ajánlatos külföldiként lányoknak egyedül vagy ketten bulizni indulni!

A város maga gyönyörű, az épületek monumentálisak, az emberek hangosak, az egész város hol haltól, hol parfümtől, hol pedig fűszertől illatozik. Sajnos a környezetvédelemre nem fordítanak elég figyelmet, a szmog szinte állandó – tisztán kivehető a város felett, ha távolról figyeljük. A közlekedés… hát igen… meglehetősen kaotikus. Az utakon nem látszanak a felfestések, egy háromsávos úton körülbelül négy- öt sávban közlekednek az autósok. Mégis, amennyire káosznak tűnik külső szemlélőként, a kisebb koccanásoktól eltekintve nem hallottunk nagyobb balesetről. Ez valószínűleg azért is lehet így, mert mindenre rövid dudaszóval figyelmeztetik egymást a vezetők. Dudálnak, ha jelezni kívánják, hogy elengedik egymást, ha veszélyt látnak, ha a lámpa zöldre vált.

A bérlet elektronikus, minden tömegközlekedési eszközt igénybe lehet venni vele- még az európai és ázsiai oldal között közlekedő hajót is. A távolsági buszok sem drágák és nagyon kulturáltak. Kávét, teát, süteményt szolgálnak fel, teljes kényelemben lehet utazni akár 10-11 órát is. És érdemes is. Ha valaki Törökországban jár, feltétlenül látnia kell például Cappadochiát. És Antalyát. És még rengeteg mindent.

Ennyit dióhéjban. Remélem sikerült kedvet csinálnom az Erasmushoz! Akinek csak egy pillanatra is megszületett a gondolat a fejében, hogy ki szeretne menni, csak azt tudom tanácsolni, hogy menjen!! Óriási élmény, fogalmam sem lett volna mit veszítek, ha ezt kihagyom.

Röviden ennyi lenne a beszámolóm, remélem hasznosnak bizonyul. Ha valamiben segíthetek, vagy kérdésetek van, a rajosbarbara(kukac)freemail(pont)hu címen elértek.

Utolsó frissítés: 2016.07.28.