Október - 2017
H K S C P S V
  01
02 03 04 05 06 07 08
09 10 11 12 13 14 15
16 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31  

Hallgatói beszámoló - 2009/10

Athens University of Economics and Business (AUEB)

1. Bevezetés 

Erasmus utazásomra mesebeli módon nyílt lehetőség. Az őszi félévre megpályáztam az ösztöndíjat, de sajnos néhány tizedponttal lemaradtam, így elkönyveltem, hogy valószínűleg nem fogok kijutni, és hogy majd más megoldást kell keresnem, ha szeretnék külföldön eltölteni egy hosszabb időszakot. Ehhez képest egy félévre rá, vizsgaidőszakban békésen tanultam a következő tárgyamra, odakint hideg volt, talán még havazott is, amikor hirtelen megcsörrent a telefonom, a Nemzetközi Irodából egy kedves hang volt az, és megkérdezte, hogy miért is nem mentem ki előző félévben. Mondtam, hogy azért, mert nem kaptam meg az ösztöndíjat, mire érkezett a kérdés, hogy ha most támogatnának, nem lenne-e kedvem kimenni. Gondolkodás nélkül rávágtam, hogy dehogynem, hiszen ki utasítana vissza egy ilyen ajánlatot.

Mint utóbb kiderült, néhányan visszamondták az Erasmus félévüket, és egy lány Athén helyett pedig Barcelonát választotta, és én így kerülhettem a mediterrán fővárosba 2010 tavaszán. 

Ezzel a történettel csupán azt szeretném jelezni, hogy ne csüggedjetek, hogyha nem kapjátok meg elsőre az ösztöndíjat, úgy és oda ahova szeretnétek. Legyetek nyitottak mindenféle lehetőségre, és ne féljetek gyorsan dönteni. Egy Erasmus félév csak a legritkább esetekben sülhet el rosszul, és semmivel sem lehet összehasonlítani mindazt az élménytengert, amihez egy kint töltött szemeszterrel lehet hozzájutni.

2. Kiutazás 

Mivel biztos voltam benne, hogy rengeteg csomagom lesz, megkértem a családomat, hogy autóval menjünk ki, ők sem jártak még soha Görögországban, és egy kis klímaváltozás sosem lehet rossz. Az út kényelmesen 2 napig tartott, mert odafele megálltunk Thesszalonikiben, és ott töltöttünk egy éjszakát. Második estére Athénba érkeztünk, némi csúszással, mert az autópályákra nem lehetett felmenni, és hatalmas kerülővel, a hegyek között kellett megtennünk a fennmaradó utat. A látvány csodálatos volt, és az út nagyon hosszú. Az autópályára 5 percekre lehetett ráhajtani, mindegyik szakaszért felszámítottak 2-5 eurót, és utána teljes lelki nyugalommal letereltek bennünket 2 km megtétele után. Akkor még nem sejtettem, hogy a görögök alapvető mentalitása ilyen lesz. Megérkezvén Athénba nem találtuk meg a hotelt, ahol az első 2 napot töltöttük, ami nem is csoda, mert hatalmas város, és senki, még a taxisok sem képesek eligazodni benne. Az Omonia tér környékén szálltunk meg, ami a városközpontban van, és az itteni Blaha Lujza térnek felel meg. Aki járt már a Blahán, az tudja, hogy nem épp a legjobb környék, de az Omonia minden várakozásunkat alulmúlta. Éjszaka a fekete prostik üvöltözését hallgattuk a szobáinkban, éjszakai sétánk során pedig magukat tűvel lövő drogosokba botlottunk. Mint utóbb kiderült, az athéniak teljesen természetesnek veszik ezt, és annak ellenére, hogy az Omonián található az összes 5 csillagos szálloda, nem tesznek semmit a biztonságosabbá vagy kevésbé züllöttebbé tételében. 

3. Szállás 

Másnap megkerestük a Stay In Athens iroda által előzetesen lefoglalt lakásomat. Az iskolától 25 percre volt gyalog, 10 percre trolival, egy domb tetején közel egy pálmafákkal tarkított sétálóutcához. A lakótársaim nagyon kedvesek voltak, egy belga fiúval és egy francia lánnyal laktam együtt. A szobám kétszemélyes volt, de mivel végül nem jött a 4. lakótárs, egyedül lehettem benne. A légkondi nélküli kétszemélyes szobára a havi albérleti díj 240 euró volt rezsivel és főbérlővel az épület legfelső szintjén. A lakás földszinti volt egy kis udvarocskával. Athénban minden ház egymás hegyére-hátára épül, úgyhogy aki a földszintre költözik, számítson arra, hogy semmiféle napfény nem szűrődik be az ablakokon, és a szobája egy falra néz. A lakás hideg volt, aminek februárban kevésbé örültünk, mint májusban. A lakótársaimmal nagyszerűen kijöttünk, 10-15 fős vacsorákat tartottunk a lakásban, ami általában házibulivá alakult át, és olyankor előbb-utóbb mindig megjelent a tulajdonos, hogy kihívja a rendőrséget, ha nem hallgatunk el, és természetesen minden házibuli a legutolsó alkalom volt. Az ilyenkor szokásos 30 perces meddő vitát rendszerint a belga srác vállalta magára, amiből később nagyon vicces történetek születtek. 

Ami nektek hasznos információ lehet, hogy amikor foglaljátok a lakást, amint rákattintotok az OK-ra, nincs visszaút, hanem egy pár napon belül át kell utalni a teljes félévi albérleti díjat + egy havi kauciót arra az esetre, ha valamit tönkretennétek. Jól fontoljátok meg, hogy mikor érkeztek, és mikor hagyjátok el a szállást, és lehetőleg ezen ne változtassatok, mert a kifizetett pénzt az albérletért már nem kapjátok vissza (csak a kauciót). Inkább rövidebb időre foglaljátok le a szállást, és hosszabbítsátok meg igény szerint, ha nem vagytok még benne biztosak, hogy mikor kell otthagynotok Athént. 

Ha nem bírtok napfény nélkül élni, akkor inkább magasabb szinteken lévő lakást válasszatok, ha szeretitek a nyugalmat, akkor pedig lehetőleg olyan környéket, ahol ugyanabban az épületben nem lakik több Erasmus-os, és a ház teteje nem arról híres, hogy ott vannak a legnagyobb partyk egy héten 7-szer. Ha szeretnétek zavartalanul házibulikat tartani, akkor a túl közel lakó tulajdonost is kerüljétek el. 

Ahogy sok lakásba ellátogattam, az alapvető konyhai és egyéb felszerelések mindenütt megtalálhatóak voltak, mint edények, evőeszközök, tányérok, vízforraló, vasaló és vasalódeszka. Hangfalakat/hangszórókat vigyetek, jó szolgálatot tesz egy bulin. Bár a legtöbb házibuli zene nélkül zajlott, és inkább a beszélgetésen és a nevetésen volt a hangsúly. 

4. Városi és távolsági közlekedés 

Az AUEB az egyik legforgalmasabb út mellett van, a Patission-on. Ez azért jó, mert minden taxis ismeri, és a Patission-hoz viszonyítva nagy valószínűséggel már el tudod magyarázni, hogy merre menjen a lakásod felé, aminek utcája számára természetesen teljesen ismeretlen. Ne lepődjetek meg, ha pl. mondotok egy Kőbánya-alsó méretű teret, és a taxisnak halvány segéd fogalma nincs róla, hogy merre van, és nem képes a GPS-ébe se beleírni az általad lediktált címet. A görögök már csak ilyenek, sztrájkolnak, sziesztáznak, és a legkevésbé sem gondolják úgy, hogy munkájukat rosszul végeznék, még akkor sem, ha csupán az alapvető elvárásokat közlöd velük. Az első bulik után nagyon örültem, hogy a lakótársam jól tájékozódik Athénban, mert saját kútfőből biztosan nem jutottam volna haza a taxissal. Egyébként, ha már itt tartunk, a taxisoknak kétféle tarifájuk van, az olcsóbb éjfélig, a drágább éjfél és reggel között érvényes, de még így is sokkal kedvezőbb, mint Budapesten, főleg ha 3-4-en dobjátok össze rá a pénzt. A másik kerületben lévő szórakozóhelyre eljutni pl. 8 euró, és fejenként ez max. 2-t jelent. Nagyon gyorsan rá lehet állni erre a kényelmes közlekedési módra, de én azt ajánlom, hogyha van lehetőségetek, akkor inkább az éjfélig közlekedő trolikat/buszokat/metrókat válasszátok. Hétvégén a metró kb. hajnali 2-ig jár. Bérletet csak akkor vegyetek, ha rendszeresen metróval jártok, mert a buszon/trolin soha nincs ellenőr. A diákjegy minden tömegközlekedési eszközre 0,50 euró, amit a félév második felében az utcai trafikokban már nem lehetett kapni, csak a teljes árú 1 eurósat, és a metróállomásokon juthattunk csak hozzá. Görög diákkal minden olcsóbb, mindenféle közlekedési eszközre van kedvezmény a hajótól kezdve a távolsági buszokon át a vonatra, és más városok helyi járataira is, csak ne felejtsétek a jegypénztáros orra alá nyomni a görög diákot, mert egyébként nem érti, hogy miért beszéltek angolul, ha görög diákok vagytok, és teljes árú jegyet ad. Az AKV-ra (a BKV athéni változata) a 0,50 eurós jegyek másfél óráig érvényesek, a jegykezelő gépek rányomtatják az utazás megkezdésének időpontját a jegyre, így nem kell minden új járaton lyukasztanotok. Az athéni tömegközlekedés a görögöktől nem vártan nagyon összeszedett és jól kialakított, és nem is drága. 

A legtöbb múzeumba ingyenes a belépés ugyanígy görög diákigazolvánnyal, csak az időszakos kiállításokért kell fizetni. 

Ha szigetekre terveztek hajóval átmenni, mindig van olcsó jegy, ha jó előre eldöntitek az indulás-érkezés időpontjait. Ezt az utazási irodákban lehet megérdeklődni, de ezek a legkedvezményesebb jegyek fogynak el leghamarabb. Pl. Santorini szigetére a hajójegy görög diákkal oda-vissza 44 euró, ha indulás előtt veszed meg közvetlenül, ha viszont szemfüles vagy, és sikerül elcsípni a limitált számú 10 eurós jegyet, akkor 20 euróból kijön az utazás. Ezek a jegyek azonban semmiféle helyet nem biztosítanak, szóval ha a hajó belsejében szeretnél fotelen elhelyezkedni, jóval az indulás előtt érkezz meg a kikötőbe, és foglald el a legjobb helyeket. 8 órán keresztül állni, vagy a kényelmetlen székben egyik rossz pozícióból a másikba dőlni kellemetlen érzés. 

5. Tanítás/tanulás - iskola 

Ami a legfontosabb: ne várjatok soha semmiféle megértést, ha a görög bürökráciáról van szó. Ha azt hittétek, hogy a magyar ügyintézés és adminisztráció a leghosszasabb és legértelmetlenebb a világon, tévedtetek. A görög minden képzeletet felülmúl. Rugalmatlanok, és semmin nem képesek változtatni, ha az érveidet sorolod, mindig ugyanazt a papagáj-választ kapod fél órán keresztül. Mintha egy vastag betonfalról verődnének vissza ész érveid, és meghallgatásra sosem találnak. Ne számítsatok tehát arra, hogy a vizsgáitokat letehetitek a kiírtaktól különböző időpontban, bármilyen problémád ellenére sem. Még akkor sem, ha eredetileg a tájékoztatóban leírt dátumok nem igazán egyeznek meg a végül kiírtakkal, neked, mint alárendelt diáknak nincs szavad a Nemzetközi Iroda segítőkésznek nem mondható ügyintézőjével szemben. Ne várjatok megértést. Ha az itthoni vizsgáitokat is le kell tennetek, akkor a legjobb, ha megbeszélitek az itthoniakkal, hogy interneten átküldhető projektmunkákat fogadjanak el a rendes vizsga helyett, vagy halasszátok el a vizsgát arra az időpontra, amikor már biztosan minden kinti vizsgát letettetek. Ezt jó előre el kell intézni, még akkor is, ha arra számítotok, hogy 1 hét vizsgaidőszakból való kimaradás nem jelent gondot. De igen. És ne gondoljátok, hogy egyszerre képesek lesztek letenni ugyanabban a félévi vizsgaidőszakban mindkét egyetem vizsgáit. Lehet mérlegelni, hogy itthon csúsztattok egy félévet/évet a vizsgáitokkal (de ha jól tudom, minimum egy aktív tárgynak lennie kell itthon is párhuzamosan), vagy szeptemberben mentek vissza vizsgázni a pótvizsgaidőszakban. Egyik se jó, döntsetek melyik a kevésbé rossz. Mondjuk egy vizsgás szeptemberi Görögország túra alkalmával legalább újra hozzá tudtok jutni a párját ritkító gyros-hoz, az olcsó olívabogyóhoz és –olajhoz és a szőlőlevélbe csomagolt darált húsos konzervhez. Na meg a legfinomabb csokis sütikhez és meleg, ízzel teli, nem felfújt pékárukhoz.

Az AUEB-en mindig rengetek Erasmus-os van, így görög diákokkal nem is nagyon érintkeztünk. Az órák nem a főépületben, hanem attól nem messze vannak egy másik épületben, 10-30 fővel. Lehet választani reading course-ok és normális kurzusok közül, a reading course-ok esetében rendszerint nincs tanóra, viszont projektmunkákat kell készíteni és némelyikre rengeteget olvasni. Ennek hátránya, hogy a tanár nem magyarázza el, hogy mit is kellene csinálnod, előnye, hogy nem kell bejárni, és nem emészti a drága idődet, amiből sosincs elég Athénban. 

A normál kurzusok professzorai 3 órás előadásokat tartanak, az óra első felében elmélet van, második felében pedig gyakorlati példákon keresztül nézzük meg az adott heti példát. A 3 órás óra egy 10-40 perces szünettel van kettéválasztva, vagy több 5-10 perces szünettel tagolva. Ezalatt átmehetsz fánkot, frissen facsart narancslét és kávét venni a szomszédos kávézók valamelyikébe. A fánk egyébként 1,20 euró (ez olcsónak számít), a narancslé 2 euró, az espresso 1,50 euró. Az élmény természetesen priceless egy iskolában töltött 3 óra szünetében. A görög kávé jellegzetességéről sok helyen lehet hallani, én nem ajánlom, szörnyű rossz íze van, kávénak a legjobb jóindulattal sem nevezhető, barnás színű lötty porból. 

Eléggé posztkommunista módon az egyetem menzáján napi 3-szori étkezés ingyen volt. Ebből mi az ebédet, és néha a vacsorát használtuk ki, ha éppen az iskola felé keveredtünk. Elég széles és bő választék van, előétel (leves nincs), főétel, saláta, szósz, desszert, gyümölcs, gyümölcslé (valami ivólészerű, ha emlékeztek még az általános iskolából erre a fajta innivalóra). Mindegyik ételtípusból is többfajta közül lehet választani. A görög iskolai konyha jellegzetessége, hogy a krumplit mindig citrommal öntözik meg, amihez előbb-utóbb hozzá lehet szokni, és akár hiszitek, akár nem, néha még hiányzik is. 

6. Ételek/italok, szórakozás 

Ha étteremben mentek, a gyros mindenféle válfajával találkozhattok, más a nevük, de mindegyik ugyanaz a fajta husi tzatzikivel. A másik tipikus görög étel a muszaka, ami szerintem ehetetlen, de azért egyszer próbáljátok ki. Ha tenger mellett jártok, de akár Athénban is, mindenképp kóstoljátok meg a tengeri herkentyűket, én sose gondoltam volna, hogy egyszer hajlandó leszek rá, de a rántott tintahalkarikáknak, polipnak, garnélaráknak egyszerűen nem lehet ellenállni. (Főleg akkor, ha 4-en mentek el ebédelni, és a másik 3 úgy dönt, hogy egy nagy tenger gyümölcsei tálat rendeltek közösen.)

Annyi frissen facsart narancslét igyatok, amennyit tudtok, mert nagyon finom és olcsó, és felér egy energiabombával, és még az előző napi buli utáni fáradtságból is képes kizökkenteni. 

A tradicionális görög alkohol, az Ouzo, a spanyol barátaitok nyomására a Sangria és a vacsorához vitt bor napi cimborátok lesz a vásárlás során, mert ha eldöntitek, hogy na most egy hétig pihenés és tanulás, akkor pár órán belül 7 meghívót kaptok facebookon a legkülönfélébb és minden estét betöltő programokra. 

Mindenképpen vigyetek ki magatokkal házi pálinkát itthonról, imádni fogják a többiek, és egész félévre kellemes beszédtéma a magyar alkohol, és a 4. feles utáni történetek. Gyorsan és könnyen lehet barátságokat kötni a pálinkával, vigyétek el az Erasmus-os házibulikra, tetőbulikra, de akár a helyi klubba is, ha össze akartok haverkodni a pincérekkel és a tulajjal, és szeretnétek sok italt kapni ingyen utána. Egyébként az Erasmus-os diszkók általában nagyon olcsók, a belépő 5 euró, amit lefogyaszthatsz, egy feles pedig 2 euró. A táskákat és kabátokat ne nagyon hagyjátok őrizetlenül, még akkor se, ha az összes Erasmus-os cucca egy helyen van, és úgy gondoljátok, hogy ez egy tisztán Erasmus-os party, mert a tél közepén rengeteg sok kabát/táska tűnt el. 

Athénban nagyon sok külföldi diák van, szerte a 6-7 egyetemen, és őket mind összefogják a különféle Erasmus-os kapcsolatok, szervezetek, úgyhogy minden iskolából valóval találkozni fogtok előbb-utóbb, nem csak a közgazdászokkal.

7. Látnivalók 

Nyilván az első  utad az Akropoliszra fog vezetni, mert kíváncsi vagy, hogy olyan-e, mint az 5.-es törikönyvben, de miután az összes barátod és a család is kijött meglátogatni, és 6-odszorra kell felmásznod oda, nem lesz annyira élvezetes. Mindenesetre az Akropolisz előtt lévő sziklákra, az Areioszpagoszra érdemes kimászni többször, esténként a görögök ott gitároznak, és gyönyörű a kilátás a városra. 

A másik jó hely, legmagasabb hegy, Athén tüdeje a Likavittos, fogjátok a haverokat és menjetek fel egy doboz Mythos sörrel, és nézzétek meg a naplementét. Ha a tavaszi félévre mentek ki, a húsvét vasárnapi körmenet a Likavittos tetejére érkezik, és az embereket körülölelő ezernyi gyertya és a város minden pontjáról felgyúló éjféli tűzijáték gyönyörű látvány a szemnek, a fület pedig a harangjáték furcsa dallama kápráztatja el. 

A főtér, a Syntagma melletti Nemzeti Kert békés, nyugodt hely egy délutáni beszélgetésre a város szívében. 

Azt javaslom, hogyha van időtök és kedvetek, ne mindig járművel közlekedjetek, hanem sétáljatok, és tévedjetek el szándékosan, így narancsfás és virágba borult hangulatos utcákat és tarka zöldségekkel és gyümölcsökkel teli elrejtett piacokat tudtok felfedezni. 

Az Akropolisz lábánál lévő Monastiraki-n érdemes fagyizni, egy gombóc 1,50 euró, de ez itthoni 3 gombócnak ér fel, és nagyon finom, viszont megvan a veszélye, hogy hazaérkezésetek után nem bírjátok majd megenni az itthoni ahhoz képest íztelen fagyit. A Monastirakihoz nagyon közel van a nagypiac, az athéni Vásárcsarnok, ahol láthattok lefejezett cápát, és mindenféle tengeri állatot, amiről azt sem tudtátok addig, hogy létezik. Ha szeretitek az ínyencségeket, akkor lehet csigát, kagylót és ráját is kapni, meg még ki tudja miket. A zöldségpiac az út másik oldalán van, és sokkal olcsóbb, mintha boltban vagy zöldségesnél vennéd meg az árukat. Ha tudtok, szerezzetek be minden hal-, hús-, zöldség- és gyümölcsfélét a piacon, mert nemcsak frissebb, hanem sokkal olcsóbb is. 

A többi látnivalót, múzeumokat se hagyjátok ki, ezeket az útikönyvekben megtaláljátok. 

Valószínűleg egy pár hét után elegetek lesz a mindig nyüzsgő Athénból, és ha ez eljött, ne halogassátok, ne várjatok a tökéletes időre, 30 fokos hőségre, menjetek el kirándulni, mert ha mindent májusba akartok belesűríteni, nem lesz idő. Jelentkezettek az athéni egyetemek által szervezett akár az Athén közeli hegyekre induló, akár messzebbi kirándulásokra, és azokra is, amelyeket egy-egy vállalkozó szellemű Erasmus-os társatok szervez, általában nagyon jól szoktak sikerülni, és itt köthetsz új ismeretségeket, barátságokat és rengeteg új és más élménnyel lehetsz gazdagabb, mintha csak mindig ugyanazzal a közeli 5-6 baráttal mennél kirándulni. (Persze azok is nagyon jók szoktak lenni.) 

Mi voltunk Poros szigetén, Aegina szigetén, a tavaszi szünetben Isztanbulban és Santorini szigetén, Nafplio-ban, ami a Pelopponészoszi-félsziget gyöngyszeme, Mykonoson, Rodoszon és Lefkadán. Mindegyikről nagyon szép élményeim vannak, de ha megkérdezitek a görögöket, készségesen elmondják és felsorolják a legszebb helyeket, bár mindegyik bejárni idővel és pénzzel sem lehet bírni. Mindenesetre, ha van lehetőségetek, legalább egy szigetet látogassatok meg az Ión-tengeren és a Márvány-tengeren is.

Béreljetek autót, biciklit vagy motort, és járjátok be a szigetet, ahol kirándultok. 

Ha csak egy napra vagy délutánra szeretnétek valahova kirándulni, várnak az Athént körülölelő hegyek vagy a város partjait mosó tengerpartok, ahova helyi athéni buszokkal vagy villamossal tudtok eljutni. 

8. Befejezés 

Azt hiszem, Athén az egyik legjobb hely volt, ahova valaha is eljutottam, és Erasmus félévre tökéletes, mert jó idő van, lazák az emberek és mindenki kényelmesen éli a mediterrán életét, nem szívbajosak, és általában barátságosak. Nincs rossz idő, és az a veszély sem áll fenn, hogy 4 hónapra begubózz az albérletbe, mert nincsenek programok. A kinti ESN nagyon jó munkát végez, és amennyire lehet, megpróbálja összehozni a csapatot a különféle programokkal. Mindegyiken érdemes részt venni, de ha elegetek van a buliból, és mást is szeretnétek végre csinálni, akkor elő a kreativitással és a szervezőkészséggel, ne várjatok arra, hogy valaki majd csinál nektek egy kultúrprogramot, menjetek el annyi helyre, ahányra tudtok. A kapott pénzzel meg ne spóroljatok, mert nagy valószínűséggel nem lesz még egyszer olyan félévetek, ahol minimális kötelezettség és felelősség nélkül, szabadon ennyi mindent lehet csinálni, és ennyi élménnyel gazdagabban lehet visszatérni mintegy új emberként, örömmel, energiával és lendülettel. 

Remélem, hogy tudtam nektek segíteni az élményeim nagyon rövid és közel sem teljes leírásával, ha bármi kérdésetek lenne, írjatok a szalai.anna(kukac)yahoo.co(pont)uk e-mail címre, és szívesen válaszolok.

Utolsó frissítés: 2016.07.28.