December - 2017
H K S C P S V
  01 02 03
04 05 06 07 08 09 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
Résztvevők és aktivitások – nemzetközi fókuszban a médiatudatosságról | 2016.06.10.

Milyen módszerek, ajánlások és hányféle „best practices” létezik a médiaoktatásban, a médiatudatosság alakításában, különösen a közép-európai régióban? Erre a kérdésre keresték együtt a választ a Visegrádi négyek tagjaival, cseh, lengyel, szlovák kollégákkal együtt a Budapesti Corvinus Egyetem Magatartástudományi és Kommunikációelméleti Intézet kutatói, oktatói,egy nemzetközi projekt keretében.

Június 10-én, pénteken került sor  a Nemzetközi Visegrádi Alap keretében finanszírozott Developing Media Literacy in Public Education: A Regional Priority in a Mediatized Age című  nemzetközi projekt zárókonferenciájára. A különböző országok nemzeti oktatási rendszereiben meglévő médiaoktatási elemeket áttekintve nemzetközi ajánlásrendszer készül a médiaoktatás és médiatudatosság fejlesztésére.

A konferencia első hazai előadója a vendéglátó intézetvezető Aczél Petra volt  Előadásának néhány fordulatáról beszélgettünk.

Előadásában úgy írta le korunkat, mint a 3D kora, amely „zajos kor”. Ugyanakkor azt állította, hogy vannak, akiknek a narratívái kimaradnak ebből a digitális, zajos világból. Kikre gondol?

 A digitális megosztottság által érintettekre, a digitális szakadék különböző oldalán állókra. Ez a szakadék többféle okból keletkezhet. Tény, hogy létezik gazdasági alapú digitális szakadék, ami tökéletesen megegyezik a gazdasági mutatókkal leírható ’ollókkal’ .Beszámolhatunk a különböző generációk közti digitális szakadékról is, ami az idősebbek és fiatalok, tehát az Alfák, a Z-k, az Y-ok és a Baby-boomerek vagy az X-ek között nyílik. Van egy használati szakadék is, ami annak a választásnak az eredménye, hogy munkára, tájékozódásra, ismeretszerzésre vagy időkorlátokat nem ismerő, elmerülő szórakozásra, a valóságtól való elmenekülésre használjuk a médiát. Ez a használat megkíván bizonyos kompetenciákat is, az új média fogyasztása nem azonos a televíziónézéssel. Nem elég tehát a gombot megnyomni, és nézni az „adást”. Az újmédiában a tartalmat magunknak keressük, szerkesztjük, alkotjuk. Ahhoz, hogy mindezt megtegyük, ismernünk kell logikáját. Ennek az ismeretnek mentén nyílik a tudatosságbeli szakadék. Ez arra vonatkozik, hogy mennyire kritikusan, reflexíven, művelten használjuk, integráljuk hétköznapi és szakmai életünkbe az újmédiát.

 Az is elhangzott az előadásában, hogy amikor médiaműveltségről beszélünk, a jövőnkről van szó. Vagyis többről, mint ezeknek a tudásoknak, ismereteknek az együtteséről.

Akkor hibázzuk a legnagyobbat, ha azt hisszük, hogy a médiatudatosság egy jól elkülöníthető ismeretcsomag, információtár, tantárgy vagy lecke. Szerintem a médiatudatosság oktatása az egész iskola jövőjével áll kapcsolatban. A tanítás egészével vagyis azzal, ahogyan mi tanítunk, azzal a móddal, ahogyan mi az iskolákban tanárként vagy diákként részt veszünk. Vajon jelenlegi eljárásaink tarthatók lesznek akár öt-hat év múlva? Mennyire engedjük, hogy  az alapokat kizárólag  a technológia határozza meg? Követjük-e a digitális világ által diktált, és a digitális világtól megrendelt változásokat? Itt tehát alapkérdésekről, nem szaktartárgyiakról van szó. A médiatudatosságot leginkább a helyesíráshoz tudnám hasonlítani. Ha az csupán tantárgy, vagy tanóra marad, akkor kevesen tudnak helyesen írni. Korunknak a médiatudatosság tulajdonképpen a ’kultúrális helyesírása’.  Ezt a felfogást tükrözi a jelenleg érvényben lévő Nemzeti Alaptanterv is. Azonban az oktatási gyakorlatok még nem elég integráltak, sem az oktatásban, sem a tanárképzésben. És ez, megítélésem szerint, nem elsősorban a tantermi felszereltség kérdése.

Mi az, amire érdemes figyelnünk a Visegrádi négyek média oktatási gyakorlatából? De ennél is tágabb a fókusz, mert  számunkra minden, ami Finnországban történik az modellértékű, vigyázó szemünket a finn pedagógiára vetjük, ahogyan a finn vendég, Minna Hamanen előadásán is tettük.

A finn modell lényege – ahogy ezúttal is megtudtuk – a folyamatos fejlesztés az oktatásban, tartalmakat és módszereket illetően egyaránt. Azért nem okoz ez feszültséget a tanárok közösségében, mert saját helyismeretük, döntéseik is mindvégig érvényesülhetnek. A finn oktatási kurrikulum másik érdekessége, hogy már nem tanításról, tanulásról beszél, hanem aktivitásokról. E szerint a felfogás szerint az iskola mint szervezet is tanul, a tanulás pedig nem információk elsajátítását, hanem aktivitást: részvételt, alkotást, reflexiót jelent. Közelebb lépve a saját régiónkhoz, érdekes volt meghallgatni, hogy a V4 egyes országaiban nem igazán áll még jól a médiatudatosság szénája. A lengyeleknél például leginkább csak dokumentumokban, említés szintjén találjuk, még nem mutatkozik az oktatás gyakorlatában. Ebben a tekintetben a magyar oktatási rendszer jóval előbbre tart, még, ha számos kihívással néz is szembe. És fontos megemlíteni, mindhárom ország résztvevői így tettek, hogy a civil szektor, szervezetek szerepe is mennyire fontossá vált a médiatudatosság, médiaműveltség fejlesztésében, alakításában.

 A tanárok kulcsszereplői a média műveltség átadásának, és Ön az előadásban megkérdezte, szerintünk melyek azok a professziók, amelyek nem helyettesíthetők a digitális világban. Én akkor azt mondtam, hogy például a művészek…

A gazdasági szakértők szerint is a munkaerő-piacon három „emberi” dolog lesz igazán szükséges egy-két évtizeden belül. Az egyik a tehetség. Ez nem összetévesztendő az utóbbi időkig varázsszóként funkcionáló kreativitással. A tehetségben ugyanis mérhetetlen sok önállóság, autonómia és megmagyarázhatatlanság, eredeti erő van. A másik a szenvedély. A mesterséges intelligencia az elkötelezettséget és szenvedélyt nem tudja (még) helyettesíteni , nem tudja produkálni  az odaadást és elköteleződést. A harmadik pedig a kritikai gondolkodás, vagyis a reflexív, az önmagára is állandóan figyelő, nem önmagát ellenőrző, hanem magát morálisan, közösségi szempontokból is felülvizsgáló, a bizonytalanságokat is kezelni képes gondolkodás. Ezek lehetnek azok a területek, amelyeket az oktatásnak a jövőben fejlesztenie, gondoznia kell technológiákon innen és túl. Ezért lesz szükség a tanárokra a robotizáció korában is. És ezért állítom, hogy a médiatudatosság nem csupán lecke, hanem a nevelés egyik legfontosabb tényezője. Többek között erről vitatkoztunk a találkozón, hogy közös ajánlásainkban, a gyakorlatban megteendő lépések javaslata mellett egy közös szemlélet érvényesítésére is törekedhessünk.  

 

 

 

 

Utolsó frissítés: 2016.10.20.